Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Jacob & Wilhelm Grimm - 1812

Translated into Hungarian

Original title (German):
Der Wolf und die sieben jungen Geisslein

Country of origin: Germany

Story type: The Wolf and the Seven Young Kids (ATU 123)

Translations

Catalan - viewaligned

Croatian - viewaligned

Czech - viewaligned

Danish - viewaligned

English - viewaligned

Finnish - viewaligned

French - viewaligned

Greek - viewaligned

Hebrew - viewaligned

Hungarian - aligned

Hungarian - viewaligned

Italian - viewaligned

Japanese - viewaligned

Macedonian - viewaligned

Norwegian - viewaligned

Polish - viewaligned

Portuguese - viewaligned

Russian - viewaligned

Slovak - viewaligned

Slovenian - viewaligned

Spanish - viewaligned

Swedish - viewaligned

Turkish - viewaligned

Ukrainian - viewaligned

Vietnamese - viewaligned


Add a translation

A farkas és a hét kecskegida

Jacob & Wilhelm Grimm

Élt egyszer egy kecske mama, akinek volt hét kis gidája. Egy napon így szólt a gyermekeihez: - Kedveseim, kimegyek az erdore élelemért. Ne nyissatok ajtót senkinek, mert ha a farkast beeresztitek, felfal valamennyiotöket. Érdes hangjáról és fekete mancsáról ráismertek majd. - Ne aggódj anyácska, ígérjük nem nyitjuk ki az ajtót - válaszolták a kisgidák. Miközben a kecskegidák búcsúzkodtak, a farkas lesben állt egy közeli bokorban. Hamarosan megjelent a kecskék házánál. Kopogtatott az ajtón, majd így szólt: - Drága gyermekeim, anyácskátok vagyok. Hazaértem, eresszetek be! A kisgidák így feleltek: - a mi édesanyánknak nem ilyen érdes a hangja! Te a farkas vagy! nem nyitunk ajtót. A farkas fogta magát, és vásárolt egy darab krétát. Megette, hogy a hangja lágyabb legyen, és visszament a házhoz. Kopogott az ajtón, majd így szólt: - Drága gyermekeim! Engedjétek be anyácskátokat! Ám a legidosebb testvér észrevette a farkas fekete mancsát az ajtó alatt, és azt mondta: - A mi édesanyánknak nem fekete a lába. Te a farkas vagy! A farkas felkerekedett, szerzett egy kevés lisztet és beszórta vele a lábát, hogy szép fehér legyen. Aztán visszament a kis házhoz és ismét bekopogott az ajtón.

- Gyermekeim, édesanyátok jött meg. Nyissatok ajtót. A hét kisgida így válaszolt: - Mutasd a lábad! A farkas vigyorogva nyomta az ajtóréshez fehér lábát. - Édesanyánk az! A mi igazi édesanyánk! - örvendezte a kecskegidák, s nyomban kinyitották az ajtót. - Hrm! Haarmm! Hrm! - rontott be a farkas. - Segítség! Segítség! - kiabálták a kisgidák, és kétségbeesetten próbáltak elrejtozni a farkas elol. Az egyik az asztal alatt, a másik az ágy alatt, a harmadik a kemencében, a negyedik a konyhában, az ötödik a szennyes kosárban, a hatodik a szekrényben, a hetedik pedig az órában talált menedéket. A farkas felkutatta és fel is falta mindegyiket, csak a legkisebbiket nem találta sehol; éppen azt, aki az órába bújt. - Hmm, finom kis pecsenye lesz! - gondolta, s már az óra körül szaglászott. A kisgida remegett a félelemtol. Ám akkor váratlanul megszólalt az óra? egy, ketto, három, - ütötte. - Oh! Ideje lepihennem! Amúgy is teljesen jóllaktam - mondta a farkas, s azzal kiment a házból. Nem sokkal ezután megérkezett kecske ma- ma. Szegény! Micsoda látvány fogadta. Az ajtó tárva nyitva, az asztal és a székek felborogatva, az edények összetörve, a lepedok, a takarók a földön szanaszét hányva.

Kecske mama egyre csak a gyerekeit kereste, de nem találta oket. - Jaj! Jaajj! Csak nem történt valami bajuk?! Mi lesz most velem?! - siránkozott. Egyenként szólongatta kicsinyeit, de egy sem válaszolt. Amikor a legkisebbiket szólította, egy félénk hangott hallott: - Itt vagyok, anyácskám! - azzal a legkisebb gida kiugrott az órából, egyenesen édesanyja karjába. - jaj, úgy féltem! - mondta síró hangon, még mindig remegve, majd rendre elmesélte a történteket. A kecske mama és a legkisebb gida elindult, hogy megkeresse a farkast. Hamarosan rá is találtak. Kinn aludt a mezon, egy terebélyes fa árnyékában. Amikor már megközelítették, látták, hogy hatalmas bendoje csak úgy mozgott és kavargott. - Élnek az én drága gyermekeim - gondolta a kecske mama, és azon nyomban megkérte legkisebbik gyermekét, hogy tüstént hozzon tut, ollót és cérnát. Az ollóval egykettore felmetszette a farkas hasát. Egy, ketto, három, négy, öt, hat kisgida ugrott ki boldogan belole. Mind makkegészségesek voltak. A farkas ugyanis annyira sietett, hogy egészben falta fel oket. De boldogok is voltak, mikor végre a nagy sötétség után édesanyjukat ölelték át újra. - Bocsáss meg, anyácska, nem lett volna szabad kinyitnunk az ajtót - mondták sorba valamennyien. Kisvártatva így szólt a kecske mama: - Meg kell leckéztetnünk a farkast, gyermekeim! Menjetek s gyujtsetek követ. A hét kisgida egy nagy halom követ hozott és telerakták vele a farkas gyomrát. Aztán a kecske mama összevarrta a farkas hasát. Amikor a farkas már ébredezni kezdett, valamennyien egy fa mögé rejtoztek, s onnan lesték, mi fog történni. A farkas rettenetes szomjasan ébredt. Nagy nehezen feltápászkodott, és a tó partjára vonszolta magát. - Mi zörög az én drága kis bendomben? Túl sokat ettem volna? - kérdezte magától. Csak nagy nehézségek árán jutott el a parthoz. De amint a víz fölé hajolt, hogy igyék, a kövek elorerántották, s a farkas a vízbe pottyant. - Segítség! Segítséééééég! - kiabált a farkas torkaszakadtából. Ám a kövek egy szemvillanás alatt a víz fenekére rántották, s odaveszett. - Elpusztult a farkas! Elpusztult a farkas! Oda az ellenség! - énekelte most már felszabadultan a hét kisgida, s örömükben a mezon táncra perdültek. - Oh, a mi édesanyánk okosabb, mint a farkas. Túljárt az eszén. Soha többet nem szegjük meg az ígéretünket - mondták a kisgidák, s azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.