Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A szegény ember hegedûje

Benedek Elek

Messze, messze, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy király, s annak három szép lánya. Azt mondja a királyné egyszer ennek a három leánynak:

- No, leányok, menjetek el az erdõbe eprészni, s amelyik több epret szed, annak adom a veres szoknyámat.

Elmennek a leányok, szedik, szedik az epret nagy szaporán. Mikor dél felé járt az idõ, letelepednek egy fa alá, s összenézik, hogy melyik szedett több epret. Hát a legkisebb egyedül éppen annyit szedett, mint a másik kettõ egybevéve.

Bezzeg lett irigykedés! Mármost a kisebbiké lesz a veres szoknya!

Azt mondja a legnagyobbik leány:

- Jertek, leányok, szedjünk még egy kicsit, ennyivel úgysem mehetünk haza!

A legkisebb leány eleget erõsködött, hogy akkor estére nem érnek haza, de a két nagyobb csak azon volt, hogy még szedjenek.

Jól van. Elindul az erdõ egyik-egyik részébe a két nagyobb, az erdõ más részibe pedig a kisebb. De nem epret szedtek ezek, hanem megegyeztek, hogy megölik a testvérüket. Ha az övék nem lehet a veres szoknya, ne legyen a legkisebbé sem. Mindjárt felkeresték a testvérüket, megfogták, s hiába könyörgött, hogy inkább nekik adja mind, ami epret szedett, mégis megölték. Éppen mikor megölték, arra vetõdött egy vak koldus, ennek elvették a hegedûjét, a kicsi királykisasszonyt beletették, s azonmódúlag elrejtették a fa odvába.

Hazamennek a lányok, s kérdik otthon: hol a testvéretek? Õk bizony nem tudják. Eleget mondották neki, ne kalandozzon félre tõlük, nem tudott velõk együtt eprészni. Ki tudja, talán eltévelyedett, talán megölték az erdei tolvajok.

Azalatt pedig egy szegény ember fáért megy az erdõre, s éppen azt vágja le, melyikbe a királykisasszony holttestét tették. Csak elálmélkodik a szegény ember, mikor látja, hogy a fából egy hegedû pattan ki.

Kezibe veszi a hegedût, s a nyirettyût elkezdi rajta taszigálni, mozgatni, ahogy éppen a cigányok szokták.

Hát ez a hegedû nemcsak hegedül, de énekel is. Mind azt énekeli:

"Ejnye, ördögadta varasgyékja - dunnyog a szegény ember magában -, ez a hegedû bizonyosan meg van boszorkányozva! Én bizony elindulok vele, szerencsét próbálok, hátha megfizetik ezt a csudálatos nótát."

El is indul a szegény ember, bekalandoz országot-világot, s annyi pénzt keresett, hogy egész vágás szekéren kellett utána hordani. Egyszer, amint menne, mendegélne, éppen annak a királynak a városába került, akinek a kisebbik leányát olyan istentelen módon ölték meg.

Megáll a király palotája elõtt, s hegedülni kezd. Meghallja a király a csodálatos hegedülést, kiküldi a kicsi inasát, hogy hívja bé azt a muzsikást.

Kifut az inas, hívja a muzsikást, de az azt feleli vissza, hogy õ bizony egy lépést sem megy, mert neki annyi pénze van, hogy a királynak sincs több.

Visszamegy az inas, jelenti a királynak, hogy mit felelt a muzsikás.

Mit csináljon, kiment maga, s úgy kérte, hogy menjen be a palotába, s rándítson neki egypár nótát.

No, addig kéri a király, hogy bemegy a muzsikás, egyet-kettõt kongat a hegedûjén, azután húzni kezdi.

Azt mondja a király:

- Ejnye de csudálatos nóta ez, hé!

Odaáll a két királykisasszony is, ámulnak-bámulnak, az egyik elveszi a hegedût, s húzni kezdi, hogy vajon mit énekel neki.

Hát ennek ezt énekeli:

Veszi a másik leány, húzza, s hát ennek is azt énekli.

Veszi a hegedût a király, s hát ennek már azt énekli:

- No, ez bizonyosan ördöngösség!

- Már csak én is megpróbálom - mondja a királyné. Kezébe veszi, húzni kezdi, s hát a hegedû ezt énekli:

Ebb' a minutában csak szétválik a hegedû, s kipattan belõle a kicsi királykisasszony. Olyan eleven volt, olyan szép volt, mint egy tubarózsa.

Aj, szegény világ! Megijedt a két nagyobb leány, hogy mindjárt szörnyet ájult. A király s a királyné sírtak örömükben, hogy elsiratott leányuk ilyen csudálatosképpen megkerült. A két idõsebb leány istentelensége is kitudódott most, s a király haragjában egy toronyba záratta õket, halálig tartó fogságra. De a kicsi királykisasszony addig könyörgött az édesapjának, megkegyelmezett a gonosz leányoknak, s azótától fogvást békességben élnek, ha meg nem haltak.