Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

Venturné

Benedek Elek

Volt valamikor régen egy özvegyasszony: Venturné volt a neve. Büszke, gõgös asszony volt, a szegény emberekkel szóba sem állott.

Egyszer csak kiüt a háború, s Venturnénak is az egyetlen fia elmegy háborúba.

Megijedt a gõgös asszony, mi lesz vele, ha ellenség üt rá: bizony meg nem védi a föld népe. Pedig az ellenségtõl félhetett erõsen, mert éppen a határon volt a kastélya, Bereck mellett.

Gondolta magában, építtet egy olyan várat, hogy azt ugyan semmiféle ellenség be nem veszi. Összerendelte a jobbágyait, s azok szegények izzadtak éjjel-nappal, hordták a követ, meszet s a vizet a hegy tetejére, nem volt pihenésük, míg a várat föl nem építették.

Telt-múlt az idõ, Venturné fia még mindig oda volt a háborúban. Már sok-sok esztendõ telt el, mikor jött a staféta, s jelentette a nagyasszonynak, hogy közeledik a fia, ne búsuljon, ne évelõdjék.

Egyszeriben befogatott Venturné aranyos hintajába hat lovat, s elejébe hajtatott fiának.

Hát jött is az, éppen Vásárhely végén találkoztak össze. Aztán mentek együtt a hintóban hazafelé. Már messzirõl meglátta a fiú a várat, s kérdezte az anyjától:

- Kié ez a vár, édesanyám?

- Hát kié volna, ha nem az enyém! - mondta Venturné nagy büszkén.

- Na, bizony jó volt - mondá a fiú -, hogy várat építtetett édesanyám. Sokat búsultam, míg oda voltam, hogy az sincs, ahová menekedjék.

- Hej, fiam, nem féltem én - dicsekedett Venturné -, olyan vár az, hogy még az Úristen sem veszi be!

- Anyám, anyám - szólt a fiú -, ne kísértse az Isten haragját!

- Mit beszélsz, te gyáva? - kacagott Venturné. - Hát azt hiszed, hogy van Isten, aki ezt a várat bevegye?!

- Anyám - mondá a fiú -, engedje meg nékem, de én félek az Isten haragjától.

Azzal leszállott a hintóból, felült a paripájára, s visszafordult.

- Hová mégy? - kérdé Venturné.

- Vissza, anyám, vissza, én abba a várba be nem megyek soha!

- Hát eredj, te nagy vitéz! Ne is lássalak!

Ebben a pillanatban rettentõ égiháború támadt, hogy ég, föld megrendült belé.

- Hajts, hajts! - kiáltott Venturné a kocsisnak.

De a lovak visszahõköltek nagy horkanással, egy lépést sem mentek elébb.

S hát egyszeriben csak meglódult a vár, elkezdett dülöngélni, s kõ kövön nem maradt, elseperte az Isten haragja.