Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

Melyik ér többet?

Benedek Elek

Arra-arra, lefelé, egy kicsit felfelé, Tiszán túl, Dunán túl, hol a kurta farkú, tarka malac túr, volt egyszer egy király, s annak három fia. Mikor mind a három fiú annyira felcseperedett, hogy serkedezett a bajuszuk, azt mondta nekik a király:

- No, édes fiaim, most már menjetek, lássatok országot-világot!

Elindult a három királyfi három szép paripán, s mentek hegyeken-völgyeken, erdõkön-mezõkön keresztül, hol lefelé, hol felfelé, de mindig csak eléfelé.

Addig mentek, mendegéltek, míg egyszer csak egy rengeteg nagy városba értek. Kérdik a város végén egy fiútól:

- Hé, fiú, miféle város ez a falu?

Feleli a fiú, hogy ez a fejér király városa.

Megörültek a királyfik, hogy király városába értek, mentek egyenest a királyi palotába, ottan is a király elé, s elémondták, hogy kik s mik õk.

Örvendett a fejér király a fiúknak, mert erõs barátságban volt az apjukkal. De hát még a királyfik örültek csak igazán, mikor meglátták a fejér király leányát. Sok szép leányt láttak a hazájukban, de ilyen szépet nem. Bezzeg közrefogták mind a hárman, kellették magukat, s ahogy a vacsorának vége volt, mind a három bement a király szobájába, s megkérték a leányát mind a hárman.

"Hát én most melyiknek adjam? - tépelõdött a király. - Hej, hej, csak volna még két leányom!"

Mit csináljon? Egyiket sem akarta magára haragítani, hát azt mondta:

- Halljátok, fiúk, én most egyiknek sem adom a leányomat, hanem menjetek tovább, s amelyik mához esztendõre a leghasznosabb dologgal tér vissza, azé lesz a leányom. Itt a kezem, nem disznóláb.

A fiúk kezet csaptak, s még hajnalban útra kerekedtek. Együtt mentek, amíg egy nagy rengetegbe nem értek. Itt az út háromfelé ágazott, megegyeztek hát, hogy hárman háromfelé mennek, s majd esztendõ ilyenkor találkoznak ezen a helyen.

Elváltak békességgel, s ment ki-ki az útjára. Sok-sok országot bejárt mind a három fiú, mindent jól megnéztek, vizsgáltak, egy s más dolgot megvettek, aztán ismét eldobták, mert még többet érõre akadtak. Hanem telt-múlt az idõ, vissza is kellett már fordulni, egy-egy dologban mégiscsak megállapodtak mind a hárman, s mire az esztendõ letelt, visszakerültek abba a rengeteg erdõbe, ahol egymástól elszakadtak.

Bezzeg hogy mindjárt azt nézték, melyik mit hozott. A legidõsebb mondta:

- Nézzétek, én egy olyan messzelátó üveget vettem, hogy a világ végére lehet vele látni.

A középsõ azt mondta:

- Én egy olyan köpenyeget vettem, hogy csak belé kell csongolyodni, s odarepít egy szempillantásra, ahová parancsolod.

A harmadik azt mondta:

- Én meg egy olyan narancsot vettem, hogy a halottnak, ha még nem telt el huszonnégy óra a halála után, csak az orra alá kell tartani, s egyszerre fölébred.

Ahogy ezt elmondják egymásnak, a legidõsebb belenéz a messzelátóba, s hát, Uram, Jézus, csak kiejti a kezébõl ijedten.

- Talán bizony valami rosszat láttál? - kérdezték a testvérei.

- Jaj, ne is kérdjétek, halva fekszik a királykisasszony!

Belenéz a másik kettõ is a messzelátóba, s hát csakugyan igaz: halva feküdt a szép királykisasszony.

- Hamar, hamar - kiáltott a középsõ királyfiú -, bújjatok a köpenyegembe, egyszeriben ott leszünk, s hátha még fel lehet támasztani!

Belebújtak a köpenyegbe, s hopp! már ott is voltak a király palotájában. A legkisebb királyfi eléveszi a narancsot, a királykisasszony orra alá tartja, s lám, egyszeriben felpattan a szeme, mosolyog a szája!

Na, volt nagy öröm. Volt ám, de nem sokáig. Mert a királyfiak összevesztek a leányon. A legidõsebb azt mondta:

- Engem illet, mert én láttam meg, hogy meg van halva.

A középsõ azt mondta:

- Azt bizony megláthattad volna: ha nincs az én köpenyegem, még most is az erdõben volnánk. Engem illet a leány.

- Úgy-e? - mondá a legkisebb. - Hát aztán mit értünk volna azzal, hogy az egyik meglátta, a másik ideröpített, ha nincs az én narancsom?

Nem tudott igazságot tenni köztük a király, össze kellett, hogy hívassa az ország bölcs embereit, hadd tegyenek azok igazságot. Ezek aztán összeültek, hét nap, hét éjjel tanakodtak, az egyik erre beszélt; a másik arra, míg a hetedik éjjel mégis megegyeztek, hogy a legkisebb királyfit illeti meg a királykisasszony.

Ebben megnyugodtak az idõsebb fiúk is, s úgy járták a kállai kettõst az öccsük lakodalmán, hogy döngött belé a palota földje. Egyszerre csak a nagy vigasság közben eléveszi a legidõsebb fiú a messzelátóját, s beléje kukkint.

- Gyere csak, gyere - mondja a köpenyeges öccsének -, nézz belé, s mit látsz?

- Látok - mondja ez - két szép leányt, mint két ragyogó csillag.

- No, ha látsz, bújjunk a köpenyegbe, s nézzük meg õket közelebbrõl!

Még meg sem gondolták jól, már ott is voltak. Az ám, király lánya volt az a két leány is. Megkérték a kezüket: adták, vitték a köpenyegben. Meg sem álltak hazáig. Hazaért ekkorra az öccsük is a feleségével.

Még csak most volt víg lakodalom. A sánták is rúgták a port, ahogy tudták. Tál, tányér elég volt, étel-ital kevés volt, mégis minden jól volt.