Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A vörös tehén

Benedek Elek

Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény embernek egy fia s egy vörös tehene. Meghal a szegény ember felesége, s a gyermek árván marad.

Na, telik-múlik az idõ. Azt mondja egyszer a gyermeknek a szomszédasszony:

- Te legényke, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen el engem feleségül, mert én osztán téged tejbe-vajba feresztgetlek, s hasábfával kenegetlek.

Mondja a gyermek az apjának, hogy mit üzent a szomszédasszony.

Gondolja magában a szegény ember: én bizony el is veszem, õ is szegény, én is, az igaz, egy koldustarisznyából kettõ lesz, de ha az Isten megsegít, majd megtelik ezután.

El is vette feleségül a szomszédasszonyt, de ez olyan mostohán bánt a gyermekkel, hogy mindig verte, s még amellett enni sem igen adott neki. A mostohának volt három leánya, a legidõsebbnek volt egy szeme, a másodiknak kettõ, a harmadiknak három. Ezek is mindig csúfolódtak a szegény gyermekkel.

Egyszer a legényke elmegy a vörös tehénnel éhálóba, s mikor estefelé elévette a tarisznyáját, hogy egyék belõle, hát kenyér helyett egy nagy darab tégla volt benne.

Megszomorodik a legényke, még a könnye is kicsordult. Meglátja ezt a vörös tehén, odamegy a legénykéhez, s azt mondja neki:

- Ne búsulj, te legényke, hanem mondjad: "aludjál el, egy szem!", mert a mostohád utánad küldte az egyszemû leányát, hogy lesse meg, mit csinálsz. Azután csavard ki az egyik szarvamat, abban elég ennivalót találsz.

Úgy tett a legényke. Azt mondja: "aludjál el, egy szem!" - s az egyszemû leány elaludt. Azzal kicsavarta a vörös tehén egyik szarvát, s abból a tejet mind kiitta.

Másnap, mikor hazament, csak elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a gyermek nem halt éhen. Este megint elment éhálóba, s mikor falatozni akart, megint csak téglát talált a tarisznyájában. Odamegy a tehén, s azt mondja a megszomorodott legénykének:

- Hallod-e, legényke, most a kétszemû leány leskelõdik utánad, hát csak mondjad: "aludjál el, két szem!", azután csavarintsd meg az egyik szarvamat, s annyi tejet igyál, amennyi csak beléd fér.

Úgy is tesz a legényke. Azt mondja: "aludjál el, két szem", s a kétszemû leány mindjárt el is alszik, azután megcsavarintá a tehén szarvát, s jóllakott tejjel.

Mikor reggel hazament, még jobban elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a macskabéka gyermek nem halt meg az éhségtõl. Kérdi a leányát: mit látott, mit csinált az a gyermek, de a kétszemû leány nem tudott mondani semmit.

Harmadnap a háromszemû leány ment a legényke után leskelõdni; de a legényke nem tudta, hogy ennek három szeme van, mert a harmadik a nyaka csigáján volt. Õ hát, amikor enni akart, csak azt mondotta: "aludjál el, két szem!". A két szem el is aludt, de a harmadik ébren maradt, s a leány jól látta, hogy a legényke a tehén szarvából iszik.

Mindjárt hazafutott, s megmondta az anyjának, hogy mit látott.

Aj, megmérgelõdik a gonosz mostoha, hogy az õ eszén így túljártak. Ahogy a legényke hazajött a tehénnel, rávette az urát, hogy üttesse meg azt a dög állatot, mert egy csepp tejet sem ád. Meghallja ezt a legényke, kifut a pajtába, s nagy sírva elmondja, hogy mit hallott.

- Ne búsulj semmit - mondá a vörös tehén -, csak kérd meg az apádat, hogy te üthess le engem. Mikor kezedben lesz a fejsze, kollintsd fejbe a gonosz mostohát, azzal szökjél fel a hátamra, s úgy elviszlek, hogy soha utol nem érnek ez árnyékvilágban.

Úgy is tett a legényke. Az apja megengedte, hogy õ üthesse meg a tehenet, õ pedig hirtelen fejbe kollintotta a mostohát, a kötelet elvágta, felszökött a tehén hátára, s azzal uzsgyi neki, vesd el magad! úgy elnyargalt vele a vörös tehén, hogy meg sem állott a rézrétig.

Ezen a réten a rézbika volt a gazda. Amint megérkeztek, a vörös tehén elkezdett legelészni, a legénykének pedig azt mondotta, hogy másszon fel a legmagasabb jegenyefára, s ha jõ a rézbika, kiáltson neki.

Egyszer csak jõ a rézbika, hogy hétsingnyire szakadt ki a száján a láng. Lekiált a legényke:

- Jõ a rézbika, vigyázz, vörös tehén!

A vörös tehén behúzódik az árokba, s a rézbika nem találja meg. Azonközben felpislant a fára, észreveszi a legénykét. Azt mondja neki:

- No, te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap megküzdünk életre-halálra! Készüljön rá!

Megijed szörnyen a legényke, mondja a vörös tehénnek, hogy mit üzent a rézbika.

- Ne félj - vígasztalá a tehén -, csak ma jól ehessem-ihassam, holnap megölöm.

Másnap reggel el is jött a rézbika, bömbölt, hogy a föld is rengett belé.

- Állj ki, vörös tehén, ha az én rétemre mertél jönni!

Ki is állott a vörös tehén, neki a bikának, s egy öklelésiben úgy megdöfte a rézbikát, hogy kifolyt a bele.

- No, fiam, most már menjünk innét! - mondá a tehén.

A legényke felült a tehén hátára, s másnapra kelve megérkeztek az ezüstrétre. Amint odaértek, elkezdett legelészni a tehén, a legényke pedig felmászott a legmagasabb jegenyefára, s onnét nézte, hogy jõ-e az ezüstbika, mert ez volt az ezüstrét gazdája.

Hát jött biz' az egyszeriben szörnyû bömböléssel, szakadt a láng a szájából vagy tizennégy singre.

Kiáll a vörös tehén, összecsapnak. Küzdenek három teljes óráig, egyik sem tudja legyõzni a másikat. A fejük felett károgtak a varjak, s az ezüstbika felkiáltott nekik:

- Hé, varjak, adjatok egy csepp vizet, mert mindjárt dögöt adok!

Azt mondja a vörös tehén:

- Hozzatok nekem, hé, mert én kettõt adok!

A varjak a vörös tehénnek hoznak vizet, mindjárt erõsebb lesz, s megöli az ezüstbikát.

Az ezüstrétrõl indultak most az aranyrétre. Hét nap s hét éjjel mind mentek, s akkor értek helybe.

A legényke megint csak felmászott a legmagasabb jegenyefára, a tehén pedig legelészett a réten. Egyszerre csak lekiált a legényke.

- Vigyázz, vörös tehén, jõ az aranybika!

Jött is, de úgy, hogy hetven singre szakadt a láng a szájából. A tehénnek még nem gyûlt volt elég ereje, behúzódott egy árokba. Az aranybika bömbölt szörnyûségesen, s felszólott a jegenyefára:

- Hallod-e, te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap jó hajnalba' megint eljövök, s akkor itt találjam, mert én küzdeni akarok vele életre-halálra!

Másnap jó hajnalban el is jött pontosan az aranybika, de most a vörös tehén sem bújt el elõle. Összecsapnak, türkölõznek, vagy hat óráig küzsdölõdnek, de egyik sem tudá legyõzni a másikat.

Mikor már látták, hogy így semmire sem mennek, az aranybika keresztülbucskázott a fején, s lett belõle egy kerék, a vörös tehén nemkülönben, s abból is lett egy kerék. A két kerék kiment két hegy tetejére, onnét egyszerre megindultak s összeütköztek, de egyik sem tudott ártani a másiknak.

Azt mondja most az aranybika:

- No, hallod-e, te vörös tehén, még próbáljunk egyet! Én leszek kék láng, te légy vörös láng, s égessük egymást.

Úgy lett, mint az aranybika javallá, égetik, égetik egymást, de csak nem tudának egymásnak ártani.

Amíg így kínlódnak, elrepül felettük három varjú. Felkiált a kék láng:

- Hé, varjak, hozzatok vizet, s öntsétek a vörös lángra, mert dögöt kaptok!

Azt kiáltja a vörös láng:

- A kék lángra öntsétek, hé, mert én három dögöt adok!

A varjak hoznak is vizet, s kioltják a kék lángot. Most már a vörös tehén egészen szabadján legelészhetett a három réten, János pedig mikor akkorára cseperedett - ott az aranyrét túlsó felén, né! lakott egy király, annak elvette a leányát, s ma is él, ha ugyan meg nem halt.