Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A tûz

Benedek Elek

Volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia. Szegények voltak, szegényebbek a templom egerénél. Akármibe fogtak, nem volt azon Isten áldása, s ha búzát vetettek a földbe, zab kelt ki, de ha zabot vetettek, sohasem kelt ahelyett búza. A szegény embert sírba vitte a sok bánat s keserûség, a legények pedig, ahogy az apjukat elföldelték, világgá mentek.

Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, hét nap s hét éjjel meg sem állottak. A nyolcadik nap összetalálkoznak két vándorral: Krisztus urunk volt az egyik, Szent Péter a másik.

- Hová, merre, legények? - kérdi Krisztus urunk.

Felelt az idõsebb:

- Megyünk világgá, szerencsét próbálunk, mert otthon semmiben sem volt szerencsénk.

- Hát aztán te mi szeretnél lenni? - kérdé a legidõsebbtõl.

- Gazdaember, uram, gazdaember.

- No, ez nem túlságos kívánság - mondá Krisztus urunk. - Ahol van, ni, egy udvarház. Ülj belé bátran, s gazdálkodj, de aztán, hallod-e, meg ne feledkezzél a szegényekrõl!

- Nem, uram, nem - hálálkodott a legény, s ment egyenest az udvarházba.

- Hát te mi szeretnél lenni? - kérdé a középsõt.

- Juhász, uram, juhász.

- No, ez sem túlságos kívánság. Ahol van egy esztena, ülj bele! Ami juhot találsz, a tied. De hallod-e, meg ne feledkezzél a szegényekrõl!

- Nem, uram, nem - fogadkozott a középsõ is.

- Hát te, fiam, mi szeretnél lenni? - kérdi a legkisebbik fiút.

- Halász, uram, halász.

- Ez már csakugyan nem túlságos kívánság. Ahol van a folyó partján egy kis házikó, házikó elõtt csolnak és háló, eredj, legyen a tied! De meg ne feledkezzél a szegényekrõl!

- Nem, uram, nem - fogadta a harmadik legény is.

Na, telt-múlt az idõ, közben Krisztus urunk bejárt Szent Péterrel országot-világot, s esztendõre, kettõre visszakerültek oda, hol a három legényt hagyták. Mondja Krisztus urunk Péternek:

- Eredj, Péter, menj be a gazdához, s kérj tõle fehér kenyeret Isten nevében!

Bement Péter, s hát a szegény legénybõl olyan nagy úr lett, hogy minden zsebében egy aranyóra volt, s egyszerre három tajtékpipából fújta a füstöt. Hátul a csûröskertben hat cséplõ verte a búzát. Köszön Péter illendõképpen, kér abból, amit Isten adott, de a gazdag ember kikergette, s meg is lazsnakolja, ha hirtelen el nem szalad.

- No, ez jól kifizetett - panaszkodék Péter.

- Jól van, jól - mondá Krisztus urunk -, eredj csak vissza, s kérj egy marék szóratlan búzát!

Visszamegy Péter nagy szepegve, s kérte a gazdát:

- Bár egy marék szóratlan búzát Isten nevében!

Nagy kérésre, könyörgésre ezt adott.

- Te Péter - mondá Krisztus urunk, mikor Péter visszajött a búzával -, eredj át annak a szegény özvegyasszonynak az udvarára, s égesd el ott a búzát!

Megy Péter a szegény özvegy udvarára, ott a búzát meggyújtotta, s hát - lássatok, halljatok csodát! - csak úgy ömlött a búza: elég lett volna a falunak egész esztendõre. Látja ezt a gazdag ember, gondolja magában: ha abból a marék búzából tenger sok búza lett, mennyi lesz majd az övébõl! Hátrakiált a cséplõknek:

- Hé, hagyjátok félbe a cséplést, gyújtsátok meg a búzát!

A cséplõk kétszer sem mondatták, egyszeriben meggyújtották a búzát. De bezzeg ebbõl a tûzbõl nem lett búza: elégett a csûr, a ház, porrá lett a rossz szívû gazdának mindene.

- No, uram - mondá Péter -, ezt ugyan jó keményen megbüntetted.

- Ne beszélj semmit, Péter, eredj a juhászhoz, s kérj attól is valamit!

Megy Péter a juhászhoz, de ez ráuszította a kutyákat, ahelyett hogy bár egy falat kenyeret adott volna.

Fut vissza Péter nagy lelkendezve, s mondja, mi történt.

- Láttam, Péter, de csak eredj vissza, s kérj tõle bár egy csupor savót, s ha ád, öntsd fel az esztena fedelére.

- Uram, összetépnek a kutyák.

- Ne félj, Péter, amíg engem látsz! Eredj!

Visszamegy Péter, s mondja a juhásznak:

- Hallod-e, juhász, tenger sok juhod van, adj bár egy csupor savót!

- Jól van, nesze, amit a kutyák meghagytak.

Éppen egy csuporra való volt. Péter azt is megköszönte illendõképpen, s aztán felöntötte az esztena tetejére. Hát, uramteremtõm, abban a szentséges szent minutában tûzbe borult az esztena, s porrá égett minden, de minden!

- No, ezt ugyan jól megbüntetéd! - mondá Péter.

- Hallgass, Péter, ne járjon annyit a szájad! - inté Krisztus urunk, s mentek a halászhoz.

Mennek a folyóhoz, s hát a halász éppen akkor köt ki a túlsó parton. Átkiált Krisztus urunk:

- Te jó ember, vígy át a vízen!

A halász egyszeriben megismerte a két vándort, átevezett érettük, s beleültette a csónakba. Ám amint eveztek a vízen keresztül, egyszerre csak csúnya sebek lepték el Krisztus urunk testét. Látja ezt a halász, s kérdi igaz szívvel:

- Ugyan bizony van-e ennek valami orvossága?

- Hej, fiam, ennek csak egy orvossága van. Ha megkennéd a szopós gyermeked vérével, mindjárt meggyógyulna.

Megszomorodott erre a halász, a könnye kicsordult. De amint hazaértek, vérét eresztette tulajdon édes gyermekének. Aztán bekente vérrel a sebeket, s hát azok csakugyan egyszerre meggyógyultak.

- Péter - szólt most Krisztus urunk -, eredj, s dobd a gyermeket az égõ kemencébe!

Sírt a halász, sírt a felesége, gyökerébõl fájt a szíve mind a kettõnek, de nem szóltak semmit: legyen meg az Úr akaratja.

Péter elment, s a gyermeket bevetette a kemencébe.

Egy percre, kettõre azt mondja Krisztus urunk a halásznak:

- Eredj, fiam, nézz ki, vár a gyermeked!

Megy a halász, s hej de nagy örömre változék nagy szomorúsága! Ihol, ott ül a kemence tetején a gyermek, két kezében két aranyalma, s azzal játszadozik.

Térdre borult a halász Krisztus urunk elõtt, s úgy köszönte isteni nagy jóságát. Mondá Krisztus urunk:

- Kelj fel, fiam, ne köszönj nekem semmit, köszönj mindent a te jó szívednek! Eredj most ki a mezõre, s mérj ki magadnak akkora helyet, amekkora tetszik. Abból megélhetsz halálodig. De ezután se feledkezzél meg a szegényekrõl!

Ezt mondá Krisztus urunk, s eltûnt Szent Péterrel.