Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

Hammas gyurka

Benedek Elek

Volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három fia: a legnagyobbik csizmadia-, a második szabómesterséget folytatott, hanem a legkisebbikkel semmire sem lehetett menni: mindig a hamuban hevert, azért el is nevezték Hammas Gyurkának.

A két nagyobb legény egy darabig csak elnyögte, hogy õk a keresõk, s az öccsük eszik, alszik, hamuban hemmedezik, de egyszer azt mondták az anyjoknak, hogy ezt már a szentlélek sem állja ki tovább, valamerre takarítsa el a becefiát. El is vitte a szegény asszony a városba, béadta fazekasmesterségre, de már másnap otthon volt Gyurka, s azt mondta, hogy õ ugyan nem mocskolódik az agyaggal, s belõle, míg a világ, soha fazekas nem lesz. Azután elvitték tímármesterségre, de innét is megszökött, mert a büdösséget nem tudta szenvedni. Vitték szabóságra, azt azért nem szenvedhette, mert ülni kellett.

A szegény asszony már úgy elkételenedett, hogy azt sem tudta, hol áll a feje; de a legények addig morgolódtak, hogy ismét próbált egyet, s elindította a város felé. Amint mentek, találkoztak az országúton egy veres szakállú urasággal. Kérdi az asszonyt:

- Hová igyekszik kend, néne, azzal a legénykével?

- Én bizony, nagyságos uram, viszem ezt a szegény legénykét szolgálatba, ha valahol helye kerekedhetnék, de hogy az igazat meg is mondjam, még egy helyen sem tudott ellakni, mert "laci a hátán ül" (lusta).

- Nem baj, a'! - örvendezett az uraság. - Éppen ilyen legényt keresek én. Nem lesz nálam semmi dolga az isten földjén, s mégis olyan bért adok, hogy tíz esztendeig sem szolgálna más embernél annyit.

Megörvend a szegény asszony, de még jobban Gyurka, s meg is mondta az anyjának egyszeriben, hogy õ ehhez az úrhoz megy szolgálatba, ha semmit sem fizet is, csak enni eleget adjon.

Az uraság megcsinálta az írást, s mikor a szegény asszony megnyomta a keresztet, azt kérdi tõle:

- No, szegény asszony, tudod-e, hogy ki vagyok én s hova viszem a fiadat?

- A biz', a no - renyekedett a szegény asszony -, nem is kérdém.

- Hát tudd meg, hogy én Durumó vagyok, a pokol királya, s fiadat az ördögök közé viszem.

Aj, megijedt a szegény asszony, kérte, hogy az írást égessék el, de Durumó azt felelte:

- Majd vaskedden!

Hanem megígérte, hogy esztendõ múlva jöjjön el ebbe s ebbe a rengetegbe, ott egy helyet úgy hívnak, hogy: Durumó sarka, s ott aztán visszaadja a fiát. Belényugodott nagy nehezen a szegény asszony, de mikor hazament, még akkor jutott isten igazában eszibe, hogy a fiát kinek a kezére adta. Elpanaszolta a két nagyobbik fiának, hogy milyen szerencsétlenül járt, de ezek csak összenéztek, s azt gondolták, hogy az anyjuk vagy a konty alá hajtott, vagy meghibázott az eszében.

No, eltelik az esztendõ, s a szegény asszony elment pontosan Durumó sarkához, várt-várt setét estig, de Durumó nem hozta vissza a fiát. Amint ott búcsálódott, odament egy õsz ember. Kérdi:

- Miért búsulsz, te szegény asszony?

Elmondta, hogy kinek adta szolgálatba a fiát, s hogy éppen a mai szent napra ígérte, hogy visszahozza, de biz' a nem is gondol arra.

- Ne is várd azt híjába, szegény asszony, mert oda magadnak kell elmenned, s úgy visszakapod a fiadat!

Avval beléfútt a sípjába, s egy kicsi nyulacska mindjárt mellette termett.

- No, szegény asszony, ez a kicsi nyulacska elvezet a pokol kapujáig, ott aztán beeresztnek, csak azt kell mondanod, hogy Durumót keresed. Hanem a te fiadat eddig úgy elváltoztatták, hogy még te sem ismered meg; adok én neked egy szál rozmarintot, indulj meg ezzel az ördögök közt, s amelyik elõtt kivirágzik, az a te fiad.

Megköszönte szépen a szegény asszony az õsz ember szívességét, s elindult a kicsi nyulacska után.

Három nap s három éjjel mentek, akkor értek a pokol kapujához, innét megfordult a nyulacska, s a szegény asszony békiáltott a kapun.

Kifut egy ördög, s kérdi:

- Kit keressz, te szegény asszony?

- Én bizony Durumó õfelségit keresem - felelt a szegény asszony.

- No, csak jere, éppen most egzercíroztatja a legényeit, ha jó kedviben lesz, még be is fogad a fûtõkatlan mellé.

Bement a szegény asszony, ment egyenest Durumóhoz.

- Kend ugyan visszahozá a fiamat, Durumó uram!

- Ejnye, azt bizony el is feledém - mondja Durumó -, de hát melyik is volt a kend fia? Válassza ki, kend jobban ismeri.

A szegény asszony eltalálta egyre a rozmarint nélkül is, pedig olyan fekete volt a fia, mint az üst.

- Jaj - kiált Durumó -, így nem mesterség eltalálni!

Elõszólíttatott egy regiment ördögöt, s parancsolta, hogy egyszeriben vagdalják össze azt a regimentet, amelyikhez Hammas Gyurka tartozott, azután égessék porrá, s jóféle füvekkel kenegessék meg.

Összevagdalták egy micre, porrá égették, jóféle füvekkel megkenegették, s a porból ismét egy regiment ördög lett, de egy makula mákszem nem sok, annyit sem különbözött egyik ördög a másiktól.

- No! Most válassza ki kend a fiát! - biztatta Durumó.

Kezibe vette a szegény asszony a rozmarintot, megindult a geléda elõtt, s mikor a fiához ért, a rozmarint kivirágzott, s õ megállott elõtte.

- Ez az én fiam! - mondta Durumónak.

Tüsszögött Durumó nagy bosszúságában, nem tudta már, hogy mitévõ legyen, mert Gyurkát semmiképpen ki nem akarta adni, úgy megkedvelte.

Hanem Gyurka jóllakott már az ördögséggel is, keresztülbucskázott a fején, csóka lett belõle, s úgy kirepül a pokolszádán, hogy Durumónak szeme-szája elállott nagy bámulatában.

Azt mondja a szegény asszony:

- Már bizon, ha a fiam elment, én sem maradok itt - s avval otthagyta Durumót.

Káromkodott, szitkozódott Durumó, hogy az a kölyök így kitanulta az õ mesterségit egy esztendõre, hogy még az õ eszén is túljárt, de nem hagyja annyiban, ha életivel játszik is. Õ is keresztülbucskázott a fején, sasmadár lett belõle, s avval utánarepült Hammas Gyurkának. Mikor már szinte utolérte volna, egy szép réten leszállott Gyurka, keresztülbucskázott a fején, s lett belõle egy szép selyemkendõ. A falusi legények meg a leányok éppen ott táncoltak, az egyik leány megkapta, s szépen a nyaka körül kötötte. Leszállott erre a sas is, keresztülbucskázott a fején, s lett belõle egy istenes vastag bot. A táncosok között volt egy vidéki legény is, ez kérni kezdette a leánytól a szép selyemkendõt, de ez nem adta. Azt mondta a legény:

- Hiszen úgyis lelted! - s erõvel el akarta venni.

A leánynak a szeretõje erre felkapta a botot, s úgy eldöngette a vidéki legényt, hogy a csontja is ropogott belé. Eközben a selyemkendõ leesett a leány nyakáról, s ismét csóka lett belõle, a botból pedig sas, de most még mérgesebben ûzõbe vette, mert ahogy fájt az ütés a vidéki legénynek, úgy fájt neki is.

Mikor már szinte utolérte volna, a csóka berepült egy ablakon, ott általhajította magát a fején, s lett belõle egy szép gyémántgyûrû. A sas nem tudott egyebet kieszelni, hanem bucskázott egyet, s lett belõle egy fiatal úr. A háznál éppen akkor készültek a bálba, s a kisasszony, mikor észrevette a gyûrût a kicsi asztalán, azt hitte, hogy az édesapja vette ajándékba, s felhúzta az ujjára. Beállított erre Durumó is, gazdag úrfi képében, s úgy megszerettette magát a háznál, hogy elhívták magukkal a bálba. Durumó csak mind a gyûrûs kisasszony körül forgolódzott, mondta neki a szépet, s addig-addig, hogy kérni kezdette a gyûrût a kisasszonytól. Ez azonban kikacagta Durumót, hogy már elsõ este gyûrût kér tõle, s azt mondta:

- Majd máskor!

Hanem Durumónak akkor kellett volna, s mikor táncra kerekedtek, megfogta a gyûrût, hogy erõvel is lehúzza az ujjáról. A kisasszony elkezdett sikoltozni, s Durumót megcsípték a többi úrfiak, s úgy kirepítették az ablakon, hogy alig tudott összeszedelõzködni. Káromkodott Durumó, s fel is fogadta, hogy többet nem üldözi Hammas Gyurkát, hogy mindenütt õ húzza a kurtát, s visszament az országába. Azonban vége lett a bálnak, s más este a kisasszony lehúzta a gyûrût, s lett belõle csóka, kirepült az ablakon, s hazáig meg sem állott. Az ajtó elõtt keresztülbucskázott, s ismét Hammas Gyurka lett belõle.

- Jaj, lelkem, fiam! Csakhogy hazakerülhettél - renyekedett a szegény asszony -, ládd-e, bátyáid már bolondszámba vettek engem, nem hitték, hogy a Durumó szolgája voltál kerek esztendeig.

- De biz' a voltam, aki áldója van! - mondta Hammas Gyurka -, de bezzeg nem is bántam meg, mert annyi huncfutságot tanultam nála, hogy már ezután is elélhetünk úri módra.

Másnap reggel azt mondja Gyurka a bátyjainak:

- No, legények, ma sokadalom lesz a városban, én hollószín paripává változom, ti pedig vezessetek el engem, s adjatok el jó pénzért. Csak kettõt kötök ki, hogy vörös szakállú embernek el ne adjatok, s ha eladtok, fejemben ne hagyjátok a kötõféket, mert cudarul lesz a dolgom.

El is indultak a városba, s mikor egy erdõn mennének keresztül, Gyurka általbucskázott a fején, s lett belõle egy szép hollószín paripa. A bátyjai kötõféket vetettek a fejébe, s úgy vezették be a városba. Még jóformán be sem értek, egy óbester megalkudta ötszáz forintban, de addig itták a legények az áldomást, hogy mind jobban-jobban nekimelegedtek, ettek-ittak, húzatták a muzsikusokkal, s az öccsükrõl úgy megfelejtkeztek, mint a fekete föld. Az óbester pedig hazavezettette a szép csikót a kötõféknél fogvást, s bekötötte az istállóba. Mindjárt adatott neki jó lágy sarjút, de a csikó csak tüsszögött, s még belé se harapott. Kimegy az óbester leánya, vitt egy karéj komlós cipót s egy jó marék nádmézet, s lám, azt mind egy falásig megette. A kisasszony még tréfálkozott az apjával, hogy cipóval él, meg cukorral, olyan csikót vett. Jól van! Kicsapatja az óbester az udvarra, hadd járja meg magát, hanem mikor délben mind bémentek a cselédek ebédelni, keresztülbucskázott a fején, csóka lett belõle, s hazáig meg sem állott. Az ajtóban ismét bucskázott egyet, s lett belõle Hammas Gyurka. Bement a házba, ott erõsen lecirmolta a bátyjait, hogy róla úgy megfelejtkeztek, s azt mondta, hogy még holnap is vezessék el, de ha megint úgy járatják, többet nem vegyít velõk, hanem dolgozzék mindegyik a maga kezére.

Elindultak második nap is a sokadalomba, s mikor az erdõbe értek, általbucskázott Gyurka a fején s olyan gyönyörû szürke csikó lett belõle, milyen még a török császár alatt sem járt. Fejébe húzták a kötõféket s amint beértek a városba, megszólítja egy veres szakállú uraság:

- Mit kértek ezért a csikóért, hé?

- Kétezer forintot - felelt a nagyobbik legény.

A veres szakállú uraság egyszeriben elévette a bugyellárisát, de a legényeknek eszükbe jutott, hogy mit kötött volt ki az öccsük, s megmásolták a szavukat. Azt mondták, hogy csak tréfabeszéd volt az egész, mert a csikó nem eladó, viszik egy grófnak. A veres szakállú uraság éppen Durumó volt, s nem is hagyta annyiban, hanem szépen utánok sétált, hadd lám: kinek adják el a csikót. Amint vezették az utcán, kinéz az ablakon egy gróf, s kérdi: mit kérnek a csikóért?

- Háromezer forintot! - felelt a nagyobbik legény.

- Vezessétek be! - parancsolta a gróf, s mindjárt kifizette a háromezer forintot. A legények nagy örömükben ismét a csikó fejében felejtették a kötõféket, s annálfogvást be is köttette a gróf az istállójába. Alig mentek el, Durumó is beállított a grófhoz, s dicsérni kezdette a csikót, mondta, hogy õ is megvette volna annyiért.

- Hát az úr miféle? - kérdi a gróf.

- Én bizony lovászmester voltam egy hercegnél, s most szolgálatot keresek, ha valahová befogadnának lovászmesternek - felelt Durumó.

- No, éppen jó helyen jár, nekem egy ügyes lovászmesterre van szükségem.

Írást csináltak, s Durumó ment tüstént az istállóba.

- No, te tolvaj, akasztófára való gyilkos! Megverettél egynehányszor, de most a kezem közé kerültél!

Ezt mondta Durumó a csikónak, avval elékapott egy vastag cseberrudat s úgy elnáspángolta a szegény csikót, hogy az a hídlást is felrúgta kínjában. Meghallja a gróf a nagy dörömbözést, lefut az istállóba.

- Hát te gazember, így kezded az esztendõt?!

Megfogatta a béresekkel, lehúzatta, s olyan ötvenet húzatott reá, hogy elájult belé. Mikor aztán felszeszpetelõdött nagy kínnal, általbucskázott a fején, s lett belõle sas, de megfogadta, hogy többé nem üldözi azt a kitanult kötélrevalót, ki úgy a begyibe szedte az õ mesterségit, hogy még õt is csúffá teszi.

A gróf ezalatt kieresztette a csikót, hogy járja meg magát az udvaron. Az egész ház népe sajnálkozott a szegény csikón, jóltartották cukorral, kaláccsal s különbnél különb jóféle süteményekkel. Hanem ahogy magára hagyták, csak keresztülbucskázott a fején, s úgy repült haza csóka képiben, mint a gondolat. Az ajtó elõtt ismét Hammas Gyurka lett. Mikor belépett az ajtón, bátyjai ijedtökben az asztal alá hengeredtek.

- Csak ki onnét, hé! - szedtevettézett Gyurka. - Tovább nem tartjuk az atyafiságot, mert ti, látom, mindig elisszátok az eszeteket.

Ami pénz volt, elosztotta négyfelé, s azt mondta:

- Egy rész az anyámé, hogy legyen, mibõl éljen vénségire, kettõ a tiétek, hogy legyen, mibõl folytassátok a mesterségeteket, a negyedik rész az enyim, s én azzal megyek szerencsét próbáim.

Avval általbucskázott a fején, s úgy elrepült csóka képiben, hogy soha még hírét sem hallották.