Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A szegény ember és a halál

Benedek Elek

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több, s a legkisebb gyermekének már keresztapát sem talált a falujában.

Elindult a szegény ember nagy búsan, hátha talál valahol a föld kerekségén. Megy, mendegél hegyeken-völgyeken által, s amint mendegélne, találkozik Jézus Krisztussal. Köszönti Jézus a szegény embert, s még meg is kérdezi, hogy mi járatban van.

Mondja a szegény ember, hogy miben jár.

- No, akkor egyet se menj tovább - mondá Jézus -, mert én jó szívvel leszek keresztapja a gyermekednek.

- Hát ki légyen az úr? - kérdezte a szegény ember.

- Én a Jézus Krisztus vagyok, atyámfia.

- No, bizony, ha a Jézus Krisztus - mondta a szegény ember -, akkor én más keresztapát keresek, mert te, uram, csak a jókat szereted.

Jól van, azzal elváltak, Jézus ment keletnek, a szegény ember nyugatnak. De még egy jó hajításnyira sem haladhatott a szegény ember, találkozik a Halállal.

Kérdi a Halál:

- Hová, merre, földi?

Mondja a szegény ember, hogy miben jár.

- Egyet se menj tovább - mondá a Halál -, én keresztvíz alá tartom a fiadat.

- S ki légyen kegyelmed? - kérdezte a szegény ember.

- Én a Halál vagyok, atyámfia.

- No bizony, ha a Halál vagy, te éppen jó leszel keresztapának, mert neked jó, rossz: egy, mind a kettõt egyformán szereted.

Egyszeriben jó barátságba keveredtek, s a Halál elvezette a szegény embert az õ házába, hadd vegye fel ünneplõ gúnyáját, mert különben ráismernek az emberek.

Hej, bezzeg szeme-szája tátva maradt a szegény embernek, mikor belépett a Halál házába! Tele volt az a ház égõ gyertyával, hosszúval, röviddel.

- Ugyan bizony, édes komám - kérdezte a szegény ember -, minek ez a teméntelen sok gyertya?

Felelte a Halál:

- Hát, komám, úgy tudd meg, hogy itt minden élõ embernek van egy gyertyája, s akinek a gyertyája elfogy, abban a szempillantásban meghal.

- Ejnye, lelkem, komám - mondja a szegény ember -, mutasd meg az én gyertyámat, hadd lám, sokáig élek-e még?

- Ott van ni, a te gyertyád - mutat a Halál egy kicsi faggyúgyertyára.

Megijed a szegény ember, könyörög a Halálnak:

- Lelkem, komám, drága komám, ragassz még egy darabkát az én gyertyámhoz, ne maradjanak árván a gyermekeim!

- Jaj, lelkem, komám - mondá a Halál -, azt én nem tehetem, mert megharagszik a Feltámadás. Kit támasztana fel, ha minden ember gyertyáját meghosszabbítanám?

No, hanem addig s addig könyörgött, istenkedett a szegény ember, hogy egy jó hosszú szál gyertyát mégis ragasztott a kicsi gyertyácskához.

Hazament a szegény ember nagy hálálkodással, s ment másnap a Halál is. Aznap mégsem mehetett, amikor a szegény ember, mert sok embernek a gyertyáját el kellett fújni, ahogy tövig égtek, hogy ne kínlódjanak többet. De bezzeg nagy traktával várta a szegény ember Halál komát. Volt étel-ital elegendõ, s a Halál le is részegedett becsületesen. Részeg fejjel megvarázsolta a szegény embert, s azt mondta neki, hogy csak menjen világgá, s ahol gazdag ember van halálán, menjen be, álljon az ágya elébe, s a félholt is mindjárt meggyógyul. Ha pedig miatyánkot vagy áment mond, mindjárt meghal. Ezzel a tudománnyal temérdek kincset szerezhet.

Örült ennek a szegény ember, hogyne örült volna! Ahogy a Halál elment, feltarisznyált õ is, s ment világgá. De hiszen nagy híre kerekedett hirtelen. Királyokat, hercegeket, grófokat, bárókat s mindenféle nagyurakat térített meg a Halál kapujából, s szerzett annyi kincset, hogy azt sem tudta, hová tegye.

Na, telt-múlt az idõ, eszébe jut egyszer, hogy meglátogatja az õ kedves, drága komáját. Befogat hat ezüstszõrû paripát aranyos hintóba, s úgy hajtat a Halálhoz nagy urasan. Hát éppen a Halál háza felé meglát az út szélén egy kicsi gyermeket, aki keservesen sírdogált magában.

Megállítja a kocsit, s kérdi a gyermeket, hogy miért sír.

- Azért sírok - felelt a gyermek -, mert megvert az édesanyám.

- Hát aztán mért vert meg az édesanyád?

- Bühüm, mert nem tudtam egy szót az Úr imádságából.

- Melyik szót nem tudtad? Talán bizony a miatyánkot?

- Azt tudtam - dünnyögött a gyermek.

Akkor az egyszeri szegény ember elöl kezdte a Miatyánkot, s végigmondta.

- No, fiam, megtaláltad-e azt a szót?

- Nem találtam - szipogott a gyermek.

- Talán bizony az ámen?

- Az! Az! - kiáltott nagy örömmel a gyermek, akarom mondani, a Halál, mert a Halál volt az síró gyermek képében.

- Úgy, komám, úgy - mondá a Halál. - Ámen tenéked!

Egy szót sem tudott szólni az egyszeri szegény ember, kialudt a gyertyája, s meghalt abban a pillanatban.

Hanem az a tenger sok gyermeke még ma is él, ha ugyan meg nem haltak. Jó soruk volt, élhettek, volt mibõl. Adjon Isten másnak is!