Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

Sárga kicsi kígyó

Benedek Elek

Volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek ügyibevaló szép felesége volt, de gyermeke csak akkora sem, mint egy ütés tapló. Imádkoztak este, reggel, lefektükben, fölkeltükben:

- Uram, Istenem, csak akkora gyermeket adj, mint egy ütés tapló.

De az Úristen nem hallgatta meg az imádságukat.

No, telik-múlik az idõ. Megébred egy reggel az asszony, s azt mondja az urának:

- Hallá-é! Milyen bolond álmot láttam én az éjen.

- Mit, ugyan bizony?

- Hát a házunkba jött egy õsz öregember, s azt mondja:

- Tudom én, mi a bajotok, neked s az uradnak. Ha gyermekre van szükségetek, menjetek ki ma reggel a kapu elejibe, ott álljatok meg, s akármiféle lelkes vagy lelketlen állat jõ arrafelé, fogjátok meg, vigyétek bé, az lesz a ti gyermeketek.

- No, hallod-e, asszony, elég bolond álom, de próbáljuk meg!

Mindjárt felöltöznek, kimennek a kapu elejibe, s ott állingálnak jó darab ideig.

Hát egyszer csak arra fut egy sárga kicsi kígyó.

Hé, ördög adta varasgyékja! - neki a sárga kicsi kígyónak, megfogják, az asszony a kebelibe dugja, beviszik a házba, s ott jól tartják tejbe mártott kenyérrel.

Telnek-múlnak a napok, egyszer csak megszólal a sárga kicsi kígyó, s azt mondja a szegény embernek:

- Édesapám, menjen el a királyhoz, s kérje meg nekem a leánya kezét!

- Mit beszélsz, te szerencsétlen teremtés, hiszen a király mindjárt a fejemet véteti!

- Csak menjen, ne féljen semmitõl, a többi az én dolgom lesz.

Addig s addig, hogy a szegény ember felkászolódik s elmegy a királyhoz. Egy jó puskalövésre volt a király palotája. Bemegy az udvarba, s hát a király éppen akkor sétál a katonái elõtt, s vizitálódik. Odamegy a szegény ember, köszön illendõképpen, s azt mondja:

- Felséges királyom, életem-halálom a kezedbe ajánlom, az én fiam, a sárga kicsi kígyó, azért küldött ide, hogy megkérjem neki a leányod kezét.

Nagyot kacag a király, hogy a könnye is kicsordult belé.

- Jól van, te szegény ember, én nem bánom, hanem elébb három dolgot adok fel a fiadnak, s ha azt meg nem teszi, karóba húzatom a fejét. Az elsõ feltétel az lesz, hogy hozzon három aranyalmát a Tündér Ilona kertjébõl.

Hej, megszontyolodott a szegény ember! Most már kifogy ebbõl az egy fiából is. Hogy is tudá ilyen bolond dologra adni a fejét. Csak hogy föl nem veté a nagy búbánat. Hazamegy, s mondja a fiának a király üzenetét.

Azt mondja a sárga kicsi kígyó:

- Azért bizony egyet se búcsálódjék, édesapám, még ma elhozom a három aranyalmát.

Avval csak kikerült az ajtón, s meg sem állott a Tündér Ilona kertjéig. Ott bebújt a kert hasadékán, felfutott a legelsõ fára, s lenyisszentett egy almát. Hej - Atya-Fiú-Szentlélek! -, akkorát csendült erre a kert, hogy hetedhét országon is túl hallódott a csendülése. Hát csak törtet elé a hétfejû sárkány (mert tudjátok meg, hogy ez õrizte a kertet), a szájából hétsingnyire futott elé a veres láng. Megállott a fa alatt, szimatolt erre is, arra is, ha megláthatna valakit. De a sárga kicsi kígyó belebújt a fa odvába, s meg sem moccant, míg a hétfejû sárkány nagy derendóciával el nem szelelt. Akkor kiugrott az odúból, leszakasztott még két almát, s egy percre kívül volt a kerten.

Bezzeg álmélkodott a szegény ember, mikor a sárga kicsi kígyó megérkezett a három aranyalmával. No, volt öröm. Mindjárt tarisznyába tette a három almát, s nagy lelkendezve futott a királyhoz.

- Itt a három aranyalma, felséges királyom.

Nézi a király errõl is, arról is, forgatja az almákat minden oldalra, de azok bizony igazi színarany almák voltak.

- No, jól van, te szegény ember, hanem még hátravan két fõfeltétel. Mondd meg a fiadnak, hogy ha holnap reggel ilyen kakassarkon forgó aranypalotát nem teremt a te házad helyire, milyen az enyém, szörnyû halálnak halálával hal meg.

Aj, csak most szontyolodott el istenigazában a szegény ember. Renyekedett s évelõdött szegény feje, hogy mit tud most csinálni az a szetemnyi teremtés. Lopni csak lophat, de hogy építsen, mikor egy bábóháznak sem volna képese. Sírva mondja otthon a fiának:

- Jaj, szerelmes gyermekem, mibe ártottad magad! Ha holnap reggelre olyan palota nem lesz a házunk helyén, mint a királyé, szörnyû halálnak halálával halsz meg.

Azt mondja erre a sárga kicsi kígyó:

- No, bezzeg, édesapám, ha még ezen is tud epekedni! Csak feküdjenek le békével, kied is, édesanyám is, majd csudára ébrednek.

Beesteledik, s kimegy a sárga kicsi kígyó az udvarra. Elévesz egy sípot, megfuvintja, s hát abb' a szempillantásban annyi ördög kerekedett össze, hogy a hold s mennyi ragyogó csillag mind megfeketedett. Csak elélibbegtet egy sánta ördög, s azt kérdi a sárga kicsi kígyótól.

- Mit kívánsz, édes gazdám?

- Azt, hogy ezt a házat szépen szedjétek széjjel, s éppen olyan aranypalotát építsetek ide, mint a királyé!

Hej, neki az a rengeteg sok ördög, surrogtak-burrogtak, mozgolódtak-forgolódtak, s mire pitymallott, az utolsó szegig készen volt a palota. Megébred reggel a szegény ember s a felesége, csak dörzsölték, dörzsölték szemükbõl az álmot, kérdezték egymástól: vajon õk-e õk? Odafut a sárga kicsi kígyó, s azt mondja, hogy: bizony csak kietek, kietek!

Felszökik a szegény ember az aranyos ágyból, felöltözik aranyos gúnyába, s fut a királyhoz. Ez már ott állott az ablakában, s onnét nézte a palotája társát. Jó messzirõl elejibe kiáltott a szegény embernek:

- Be se jöjj, te ördöngös gyermeknek ördöngös apja, hanem vidd meg a harmadik fõfeltételt: hogy ha holnap reggelre a két palotát össze nem köti egy aranyhíddal, s ha a híd két oldalán aranyfákon aranymadarak nem énekelnek, elpusztítom a föld színérõl minden nemzetségével!

Hazamegy a szegény ember, de most már nem is búsult olyan erõsen. Gondolta, ha a többit megcsinálta az õ fia, csak megsegíti az Isten a harmadik fõfeltételben is. Jól gondolá, mert reggel már az aranyhídon sétált a királyhoz. Magával vitte a sárga kicsi kígyót is. Bemennek a királyhoz, jó reggelt köszönnek, s a szegény ember elémondja:

- Felséges királyom, életem-halálom a kezedbe ajánlom, itt a fiam, a sárga kicsi kígyó, most már tartanók meg a lakodalmat.

Eleget köntörfalazott, teketóriázott a király, de mit volt mit tenni, szavának kellett, hogy álljon. Jaj, a szegény királykisasszony, mikor meglátta az urára levendõt! Sírt, földhöz vágta magát hetvenhétszer, de mind hiábavalóság volt, a lakodalmat megtartották. Eközben béesteledik, s az éfiú pár bémegy a szobájába. A királykisasszony bizonygatózott, hogy õ inkább megöli magát, de nem fekszik egy ágyba azzal a rusnya sárga kígyóval, s ha hozzá talál nyúlni, megfogja s kitekeri a nyakát. Hát egyszer csak keresztülbucskázik a fején a sárga kicsi kígyó - s halljatok csudát! -, dali szép legény lett belõle!

Megszólal a legény:

- Ne félj tõlem, szépséges szép királykisasszony! Nem vagyok én sárga kicsi kígyó, én egy elátkozott királyfi vagyok. Apám arra átkozott, hogy hét esztendeig, hét hétig s hét napig kígyóbõrben járjak. Még nem telt ki az átok ideje, azért azt mondom neked, hogy senkinek ezen a világon ne szólj errõl, mert mindketten erõsen megbánjuk.

Megörvendett ennek a királykisasszony, fogadkozott, hogy senkinek sem szól. De reggel bemegy az apjához, s ez addig faggatta, hogy mégis elmondott mindent.

"Várj csak - gondolá a király -, nem hordod te tovább azt a rusnya kígyóbõrt!" Volt a palotában egy vén boszorkány, azt magához hívatta, s megparancsolta neki, hogy elõre menjen be az éfiú pár szobájába, s ha leveti a sárga kicsi kígyó a bõrét, égesse el.

A vén boszorkány elõre bé is ment, s mikor az éfiú pár lefeküdt, kibújt az ágy alól, megkereste a kígyóbõrt, s egy teli parázs serpenyõben porrá égette.

Megébred reggel a sárga kicsi kígyó, fel akarja venni a bõrét, s hát nincs! Aj, megszomorodik szegény feje! Azt mondja a feleséginek:

- No, feleség, mégsem tartottad meg a szavad, a bõrömet elvitte valaki. Nekem most már el kell innen pusztulnom, haza, az apám várába. Még éppen hét napom van, de ha azt akarod, hogy a feleségem maradj, utánam kell jönnöd.

Ezzel egy aranyabroncsot vett elõ, s azt mondta:

- Ezt az aranyabroncsot a két karodra teszem, hogy senkit meg ne ölelhess, míg ismét egymásé lehetünk. Én megyek a fekete várba, te jere utánam egyingesen, mezítláb, állj meg a várkapu elõtt, s hét nap s hét éjjel szüntelen azt kell kiáltanod: "Jere ki, te elátkozott királyúrfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot!"

Elbúcsúztak keserves könnyhullatások közt, s a sárga kicsi kígyó ember képében elindult a fekete várba. Estére kelve a felesége is utána, s meg nem állott, míg a fekete várhoz nem ért. Ott aztán csak kiabálta: "Jere ki, te elátkozott királyúrfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot!"

Hét éjjel s hét nap mind ezt kiabálta, akkor megnyílt a fekete vár kapuja, kijött a dali királyúrfi, odafutott a feleségéhez, megölelte, megcsókolta, s az aranyabroncs magától lehullott. Azzal szépen fölkerekedtek, dióhéjba telepedtek, a Küküllõn leereszkedtek.

Holnap legyenek a ti vendégeitek!