Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A kerek kõ

Benedek Elek

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malacka túr: volt egy szegény halászember. Ennek a szegény embernek nagyon sok gyermeke volt. Bizony, mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem. Hiába kelt a szegény halász kakasszóval, hiába feküdt le késõ éjjel, hiába hordozta a hálóját reggeltõl estig folyóvízrõl folyóvízre, betelt rajta a mondás, hogy: vadász, halász, madarász, üres tarisznyában kotorász; kevés istenáldása volt a munkáján.

Hanem amilyen ágrólszakadt szegény volt a halász, éppen olyan gazdag ember volt a bátyja. Ennek meg egy gyermeke sem volt. Mikor aztán a szegény halász házánál egy falat nem sok, annyi sem volt, mindig csak a bátyjához küldött: adjon Isten nevében bár egy vacsorára való puliszkalisztet. De ahhoz ugyan küldhetett, azt üzente vissza mindig: ád szívesen egy vékát is, ha cserébe neki adja valamelyik fiát.

- Azt már nem teszem - mondta a szegény halász -, ahány gyermekem van, mind egyformán kedves énnekem, egytõl sem tudnék megválni.

Egyszer, mikor már vagy egy hétig alig volt egy betevõ falatjuk, elment a halász, s azt mondta a feleségének, hogy addig vissza sem jön, míg egy jó tarisznya halat nem fog. Leült jókor reggel a víz partjára, hol betette, hol kivette a hálóját, de csak akkora hal sem akadt a hálójába, mint a kisujjam. Már be is esteledett, s kerülte a szerencse, mintha csak félt volna tõle.

"Látom - mondta magában a halász -, hogy mégis hal nélkül kell hazamennem. Istenem, Istenem, mit vacsorálnak ártatlan gyermekeim!"

Megemelintette nagy búsan a hálóját, s hát olyan nehéz, mintha csak egy nagy kõ akadt volna belé. Hiszen nem is volt egyéb. Kõ volt, egy kerek kõ. Visszafordította nagy haraggal a követ, belenyomta ismét a hálót, s hát, amikor kiemelinté, megint csak az a kerek kõ van benne. Most már kivette a követ a hálóból, s jó messzire bedobta a vízbe, hogy többet a hálójába ne kerülhessen. De hiába dobta messzire, az Isten úgy akarta, hogy ez a kõ harmadszor is a hálóba kerüljön.

Hej, mérgelõdött a szegény halász, de nem dobta vissza a követ a vízbe, hanem ledobta a víz partjára, s aztán nagy búsan elindult hazafelé. Hanem alig lépett egyet-kettõt, meggondolta magát: ha már halat nem vihet, hazaviszi azt a kerek követ, hadd karikázzanak vele a gyerekek.

Fölvette a követ, betette a tarisznyájába, s hazaballagott. Elébe szaladtak a gyermekek, közrefogták, s kérdezték:

- Mit hozott, édesapám?

- Egy kerek követ, fiaim, semmi egyebet. Nesztek, játsszatok vele, s felejtsétek a vacsorát!

A szegény halász már lefeküdt, le a felesége is, de a gyermekek nem tudtak lefeküdni, úgy belémelegedtek a karikázásba. Gurították a kerek követ föl s le a szobában, s nagyokat sikoltottak örömükben, mert a kõ mind fényesebb, fényesebb lett. De ezt a halász nem látta, mert a falnak volt fordulva, s úgy sóhajtozott. Egyszer mégiscsak megfordult, s rászólt a gyermekekre: feküdjetek le, már elég volt a játékból. Hanem, amint kifordult a szoba földje felé, hirtelen be is hunyta a szemét, mert olyan erõsen fénylett, ragyogott a kerek kõ, hogy majd megvakult a nagy ragyogástól. Aztán megint fölnyitotta a szemét, nézte, nézte a követ, szólítja a feleségét is:

- Nézd, asszony, valami csudakõ, úgy ragyog, mint a gyémánt.

- Jaj, lelkem, uram - csapta össze a kezét az asszony -, ez igazán gyémánt.

Mindjárt megegyeztek, hogy másnap az asszony elviszi a királyhoz magához a követ, hátha megvenné jó pénzen. Fölkelt pitymallatkor az asszony, kendõbe takargatja a kerek követ, s ment a király színe elé. Ott mindjárt, hogy a palotába ért, vitték a király elé. Köszön a szegény asszony illendõképpen:

- Adjon isten, jó napot, felséges királyom!

- Adjon isten, szegény asszony, mi szél vetett hozzám?

Eléveszi az asszony a kerek követ, s mutatja a királynak.

- Hát ezt te hol találtad, szegény asszony? - kérdi a király nagy álmélkodással.

Mondja az asszony, hogy az ura találta a vízben.

- No, te szegény asszony, add nekem ezt a követ, adok érette ezer pengõ forintot. Mert úgy tudd meg, hogy igazi gyémántkõ ez.

A szegény asszony nem szólt semmit, csak köhintett. Azt hitte a király, hogy nem elég neki az ezer pengõ forint. Szavát sem várta, mondta a király:

- Ha nem elég ezer pengõ, adok kétezret.

A szegény asszony megint csak köhintett, úgy meg volt zavarodva, hogy egy szót sem tudott szólani. Dehogy kevesellette az ezer pengõt! Hanem a király megint azt hitte, hogy kevesli, azt mondta hát a szegény asszonynak:

- Hallod-e, te szegény asszony, nem sokallok én ezért a kõért három zsák aranyat sem. Adod-e ennyiért?

Akkor már az asszony sem köhintett, hanem biccentett a fejével.

A király egyszeriben töltetett három zsák aranyat, még szekeret, lovat is adott az asszonynak, hogy hazavigye az aranyat.

Hazamegy az asszony nagy örömmel, de bezzeg volt öröm a háznál is! Most már gazdagok voltak, nem éheztek többet.

- Hanem, hallod-e, feleség - mondja a halász -, meg kéne mérnünk az aranyat: hány véka lehet.

- Igaza van kendnek, meg kellene mérnünk.

Az ám, de véka nem volt a háznál. Nosza, átszalasztanak egy fiút a gazdag bácsihoz vékáért.

- Hát nektek ugyan mire kell a véka? - kérdi a gazdag ember csúfondárosan.

- Az édesapám pénzt akar mérni - mondta a fiú.

Hej de nagyot kacagott a gazdag ember.

- Nesze, fiam, itt a véka, majd utánad megyek én is, hadd látom azt a pénzmérést.

Megy a gazdag ember az öccséhez, s hát csak szeme-szája tátva maradt a nagy álmélkodástól. Ennyi pénzt még õ sem látott egy csomóban. Kérdi az öccsét:

- Hol kaptad ezt a rengeteg aranyat, édes öcsém?

Bezzeg most édes öcsémnek szólította.

"Megállj - gondolta magában a halász -, most megtréfállak!"

- Hm - mondja a halász -, ezt nekem a király adta három macskáért.

- Hát az hogy lehet, édes öcsém?

- A' bizony úgy, édes bátyám, hogy a király palotájában temérdek sok egér van, de annyi, hogy a király s felséges családja nem tud tõlük sem ebédelni, sem vacsorálni. Meghallottam ezt én jártomban-keltemben, s három macskát elvittem a királynak ajándékba. Hej, ha látta volna kigyelmed, de megörült a király a három macskának! Mindjárt szólította a hopmestert, s megparancsolta, hogy ennek a derék embernek három zsák aranyat adjon a három macskáért.

Ahogy ezt hallotta a gazdag ember, nem volt maradása, ment haza, s mondja a feleségének, hogy mit hallott.

- No bizony - mondta az asszony -, ha az az ágrólszakadt három macskát vitt a királynak, viszünk mi három zsákkal.

- Én is amondó vagyok, feleség.

Azzal uccu neki, végigjárták a falut, de még a szomszéd falukat is, s ami macskát találtak, mind megvették jó drága pénzen. Mikor három zsákra valót összeszedtek, befogatott a gazdag ember négy lovat, a három zsák macskát feltette a szekérre, s nagy ostorpattogtatással elindult a király városába.

Megérkezik a városba, ottan is a király palotája elé, megállítja a lovakat, a kocsist otthagyja, maga pedig fölmegy a királyhoz. Bevezetik a király színe elé, s köszön illendõséggel:

- Adjon isten jó napot, felséges királyom!

- Adjon isten, gazdag ember, hát téged mi szél vetett ide?

Mondja a gazdag ember:

- Egy kevés ajándékot hoztam, felséges királyom. Hallottam, hogy az öcsémnek, a halásznak a felesége is hozott, s jó szívvel fogadta felséged.

- Jól van, te gazdag ember, de hol van, amit hoztál?

- Mindjárt felhozom, felséges királyom. Ott áll a szekerem a kapu elõtt.

Lemegy a gazdag ember, hátára veszi a három zsák macskát, s viszi fel a palotába. Eközben a király is összegyûjtötte egész háza népét, hadd lássanak csodát.

No, jött is a gazdag ember, s ahogy belépett az ajtón, abban a szempillantásban kioldotta mind a három zsákot.

Hej, Uram, Istenem, mi lesz most! Az a tenger sok macska ellepte a pádimentumot, ahány, annyifelé szaladt, nekiugrottak a földig érõ tükröknek, ablakoknak, föl az almáriumokra, onnét leverték a drága aranyos poharakat, tányérokat, összetörtek azok mindent. Kiabált a király, sikoltozott a királyné, de még jobban a királykisasszonykák, s egy szempillantásra becsõdültek a katonák, hogy lássák, mi történt.

- Fogjátok meg! - kiáltott a király.

A katonák azt hitték, hogy a macskákat kell megfogni, pedig a király a gazdag embert értette. Hanem a gazdag ember sem tátotta el a száját, kapott a jó alkalmon, futott le a palotából, s szaladt világgá.

Holnap, ha hozzátok szalad, legyen a ti vendégetek!