Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A hazug legény

Benedek Elek

Volt egyszer egy szegény ember, s ennek egy nagy kamasz fia. Dolgozni nem dolgozott ez a legény, de annál többet hazudott. Csak úgy folyt ki a száján a hazugság. Mondta egyszer a szegény ember:

- Jobb volna, ha dolgoznál, fiam, mert hazugságból nem lehet megélni.

- Nem-e? - vágott vissza a legény. - No, én megmutatom, hogy urasan megélek hazugságból!

Azzal fogta magát, még aznap elbúcsúzott az apjától, s elment szerencsét próbálni.

Amint ment, mendegélt az úton, találkozik egy magaszõrû kamasz legénnyel. Köszöntik egymást, szóba ereszkednek, s hát a másik legény egy úton jár vele: ez is szerencsét próbálni indult.

Kérdi a hazug legény.

- No, pajtás, tudsz-e te szót szóra mondani?

- Hogyne tudnék - mondja a másik.

- Hát akkor gyerünk együtt.

Egyszerre kezet csaptak, erõs barátságot kötöttek, s mentek tovább. Még egy puskalövésnyire sem haladtak, jõ feléjük a szolgabíró négylovas hintón. A szolgabíró csavargó betyároknak nézte a legényeket, megállíttatta a hintót, s a legényeket magához intette. Kérdi tõlük, hogy honnét jönnek?

- Mi egyenesen Pestrõl - felelt a hazug legény.

- Hazudsz - rikkantott rá a szolgabíró -, hiszen Budapest felé mentek!

De a hazug legény feltalálta magát, azt mondta, hogy valamit Pesten feledtek, s azért fordultak meg.

- No, ha Pesten jártatok, mi újság van ott? - kérdezte a szolgabíró.

- Hej, tekintetes uram, nagy újság van ott. Egy talián akkora madarat mutogat, hogy az egyik szárnya Pest s a másik Buda fölött lebeg.

- Ejnye ilyen-olyan füllentõje - förmedt rá a szolgabíró -, ezért a nagy hazugságért huszonötöt veretek rád!

Mindjárt le is húzatta a legényt a húsz körmérõl, s a hajdú olyan huszonötöt vert rá, hogy csillagot rúgott a hazug legény.

- Hiszen megálljon a szolgabíró úr - fenyegetõdzött a legény -, megyek egyenest a király színe elé, s bepanaszolom, hogy ilyen ártatlanul megbotoztatott.

A szolgabíró egy kicsit meghökkent, s kérdi a másik legénytõl:

- Hát csakugyan van Pesten olyan nagy madár, te?

Feleli a szót szóra mondó legény:

- Hát biz' én akkora madarat nem láttam, de láttam akkora madártojást, hogy huszonnégy ember emelgette rettentõ nagy vasrudakkal.

"Hm - gondolja a szolgabíró -, hátha mégis igaza van annak a legénynek! Azt a nagy tojást csak olyan madár tojhatta, melynek az egyik szárnya Pest s a másik Buda felett lebeg."

Adott a hazug legénynek száz forintot, csak elálljon a panaszától.

A két legény továbbment nagy vígan, s útközben megosztoztak a száz forinton. A hazug legénynek hát volt már ötven forintja a zsebében, huszonöt pálcaütés a hátán.

Hanem még két puskalövésnyire sem haladtak, jön szembe velük egy másik négylovas hintó. A vicispán ült ezen a hintón, s ez is megállította a legényeket.

- Honnét, merrõl, hé?!

- Pestrõl - felelt a hazug legény.

- Hazudsz, te kapcabetyár, mert most éppen Pest felé mentek!

- Jaj, lelkem, tekintetes uram, ott felejtettünk valamint - toldotta meg a szót szóra mondó.

- Jól van, jól, hiszem, de hát mi újság Pesten?

- Haj, ne is kérdje, tekintetes uram, mert a Duna meggyúlt, s fenékig kiégett a víz a medrébõl.

Hej, szörnyû haragra lobbant a vicispán. Hogy így a szemébe hazudjon egy kapcabetyár! Nosza, parancsolja a hajdúnak, hogy húzza le a legényt a húsz körmérõl, s olyan huszonötöt verjen rá, hogy holta napjáig vakarja a helyét.

No, ezt meg is kapta a legény, egy sem hiányzott a huszonötbõl. De a legény a vicispánt is megfenyegette, hogy egyenest a királyhoz megy panaszra, amért õt ártatlanul megverette.

Meghökkent egy kicsit a vicispán, hátha mégis igaza van a legénynek. Kérdi a másiktól:

- Hát csakugyan meggyúlt a Duna, he, s elégett?!

- Már én azt nem láttam, ha mondanám, hogy láttam, hazudnék, tekintetes uram - felelt a szóra szót mondó legény -, de láttam az utcákon s a piacokon annyi sült halat, hogy a népek nem tudnak már kijönni a házakból.

"Hm - gondolja a vicispán -, mégis igaza lehet a legénynek! Bizonyosan az égõ Dunában sült meg az a tenger sok hal." Adott a hazug legénynek kétszáz forintot, csak elálljon a panaszától.

A hazug legény ezt is megosztotta a szóra szót mondó legénnyel, s most már volt százötven forint a zsebében s ötven pálcaütés a hátán.

No de ki látott s hallott ilyet? Három puskalövésnyire sem haladtak, jött velük szembe hatlovas hintón a fõispán. Ez is megállítja a legényeket, s vallatóra fogja. Bezzeg, hogy a fõispánnak is azt felelték, amit a szolgabírónak s a vicispánnak.

- Jól van - mondá a fõispán -, elhiszem, hogy Pestrõl jöttök, hát mi újság van Pesten?

Feleli a hazug legény:

- Hej, nagyságos uram, nagy ott a gyász s a szomorúság. Az egész várost gyászfeketébe vonták, mert hogy meghalt a Jézus Krisztus!

De olyat még a világ nem látott, hogy mily szertelen haragra gerjedt a fõispán. Hogy õt lóvá akarja tenni egy csavargó!

- Hé, Jancsi - kiáltott a pandúrnak -, huszonötöt erre a kapcabetyárra!

A hazug legényt lekapták a húsz körmérõl, s olyan huszonötöt vertek rá számolatlanul, hogy az eget is bõgõnek nézte.

- Hiszen nem hagyom én ezt annyiban - kiabált a hazug legény -, megyek Budára a királyhoz, s elpanaszolom, hogy minden igaz ok nélkül verik a szegény legényt!

- Eredj, csak eredj - mondta a fõispán, s aztán megkérdezte a másiktól:

- No, hát te is ezt az újságot tudod? Csakugyan meghalt Jézus Krisztus?

- Hát biz' én, nagyságos uram - felelt a szót szóra mondó legény -, hazudnék, ha azt mondanám, hogy hallottam, amit a társam hallott, de azt magam is láttam, hogy lajtorják vannak támasztva a magas éghez, s csupa feketébe öltözött angyalok járnak fel s alá.

Szeget ütött a fõispán fejébe ez a beszéd: hátha csakugyan igazat mondott az a legény. Az angyalkák csak nem gyászolnak akárkit. Elkezdette kérlelni a hazug legényt, s adott neki háromszáz forintot, csak álljon el a panaszától. Megijedt erõsen, hogy a király elcsapja.

A hazug legény a háromszáz forintnak is a felét a szóra szót mondó legénynek adta, most hát volt már háromszáz forint a zsebében, s hetvenöt pálca a hátán.

De ez éppen elég is volt neki. Azt mondta a pajtásának:

- Na, pajtás, én hazamegyek, elég nekem, amit kerestem, Isten áldjon!

Azzal megfordult, s hazáig meg sem állott. A háromszáz forintot az apjának adta, a hetvenöt pálcaütést szépen magának tartotta. Aztán mégis meggondolta magát, s elkezdett dolgozni keményen.

Így volt. Vége volt, igaz volt. Aki nem hiszi, járjon utána.