Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A csudaerejû sár

Benedek Elek

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egy szegény ember, s annak három fia. Azt mondja egyszer az ember a fiainak:

- Menjetek el, fiaim, lássatok országot-világot, próbáljatok szerencsét, mert itthon nincs a szegény embernek elõmenetele.

A fiúk megfogadták az apjuk tanácsát, s elindultak szerencsét próbálni. Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen. Aztán mikor erõsen kifáradtak, letelepedtek egy helyen, elõvették a tarisznyájukat, hogy falatozzanak egy keveset. Azt mondja a legidõsebb fiú:

- Ne egyék külön-külön mindegyik a maga tarisznyájából, hanem elõbb együk meg, ami egy tarisznyában van. Ha az kiürült, fogjunk a másodiknak, a második után a harmadiknak.

Jól van, hát ebben meg is egyeznek. Elõször megették a legkisebb fiú elemózsiáját, aztán továbbmentek. De mikor a középsõ fiú tarisznyájára került a sor, a legkisebb fiúnak, egy falás nem sok, annyit sem adtak. Hiszen ha csak nem adtak volna, de mit tettek! Mikor az öccsük kérte, hogy adjanak neki is valamit, mert az a becsület, kiszúrták a szemét, s otthagyták a szegény fiút.

Elindult a szegény vak fiú tapogatódzva, ment jobbra-balra, elé-felé, hátrafelé, nem tudta szegény: merrefelé, egyszerre csak beleesett egy kútba. No, áldott szerencséje volt, hogy beléesett. Nem volt ebben a kútban víz, színig sárral volt tele, mégpedig csudaerejû sárral. Ahogy beléesett ebbe a sárba, halljatok csudát, egyszeriben megjött a szeme világa. Megint látta a fényes napot, látta az egész világot. Hálát adott az Úristennek, aztán egy jó összetett marékkal felmarkolt a sárból, beletette a tarisznyájába, s ment tovább.

Még egy jó hajításnyira sem ment, jõ vele szembe egy kicsi egérke. Le volt törve a dereka, sántított a lábára. Megszólította a fiút:

- Ó, te fiú, segélj rajtam, ha tudsz, áldjon meg az Isten!

A legény kivett a tarisznyából egy kevés sárt, megkente vele az egérkének lábát, derekát, s hát abban a szempillantásban meggyógyult a sántasága, meggyógyult a dereka is, semmi baja sem volt.

- No, te fiú - mondotta az egér -, jótétel helyébe jót várj. Tudd meg, hogy én az egerek királya vagyok. Nesze, adok neked egy sípot. Ha bajba kerülsz, csak fuvintsd meg, a világon ahány egér, mind a segítségedre lészen.

Elveszi a fiú a sípot, a tarisznyájába teszi, megy tovább, s még egy hajításnyira sem ment, megszólítja egy méhecske: annak is össze volt törve a teste.

- Segíts rajtam, te jó fiú, ha tudsz, bizony meghálálom!

Segített ezen is, s a méh is egy sípot adott neki. Azt mondta:

- Tudd meg, hogy én a méhek királya vagyok, s ha bajba kerülsz az életben, csak fuvintsd meg a sípot, a világon amennyi méh, mind a segítségedre lészen.

Továbbmegy a fiú, s hát az út szélén egy farkas fekszik. Össze volt verve-törve minden csontja-porcikája, nem tudott megmozdulni. Kérte ez is a fiút:

- Segíts rajtam, te jó fiú, bizony nem bánod meg!

A fiú nem akarta meggyógyítani, mert attól félt, hogy ha meggyógyítja, még összetépi õt a farkas. De addig könyörgött a farkas, hogy a fiú megkönyörült rajta. Ennek is bekente sárral a testét, s ím, abban a szempillantásban talpra szökött, nagy, erõs állat lett belõle.

- No, te fiú - mondta a farkas -, jótétel helyébe jót várj! Nesze, adok neked egy sípot. Ha bajba kerülsz, csak fuvintsd meg, s amennyi farkas a világon, mind a segítségedre lészen.

Most már a fiúnak három sípja volt, s ment, amerre a szeme látott, hegyeken-völgyeken által. Addig ment, mendegélt, míg a király városába nem ért. Ott felment a királyhoz, s beszegõdött hozzá inasnak.

No, itten jó helyre szegõdött, ott voltak a bátyjai is szolgálatban. Bezzeg megijedtek, hogy kiderül a hitványságuk, s elkezdtek tanakodni, hogy s mint pusztíthatják el az öccsüket. Õk bizony felmentek a királyhoz, s mondták:

- Felséges királyunk, akit most fogadott fel, azt mondta nekünk, hogy ami gabona van az országban, egy éjjel mind a felséged padlására tudja hordani.

- No, ezt szeretném látni! - mondotta a király. - Küldjétek ide azt az inast mindjárt!

- Igaz, hogy ezt meg ezt mondtad? - kérdi a király.

- Nem mondtam én senkinek, felséges királyom.

- De így, de úgy, szél zúgatlan nem indul. Ha ma éjjel az ország gabonáját a padlásomra nem hordod, karóba kerül a fejed!

Kimegy a fiú nagy búsan, nem tudta, hogy mit csináljon: elszökjék-e, maradjon-e. Amint tûnõdik, búcsálódik magában, eszébe jut, hogy az egerek királya mit mondott neki. Belefuvint a sípjába, abban a minutában ott volt elõtte az egér, s kérdezte:

- Mit parancsolsz, édes gazdám?

Mondja a fiú, hogy mit kíván tõle a király.

- No, ha csak ennyit kíván, s nem többet - mondotta az egerek királya -, feküdj le s aludj!

Azzal elszaladt az egerek királya, egy óra sem telt belé, jöttek az egerek a világ minden részébõl, s hordották a búzát, a rozsot és mindenféle gabonát, egy szem nem sok, annyit sem hagytak, mind a király padlására vitték.

De bezzeg kellett támogatni a padlást vasrudakkal, gerendákkal, mert recsegett-ropogott a tenger gabona alatt.

Ámult-bámult a király, mert sok csudát látott, de még ilyet soha világon való életében. Hanem a legényeket majd megette a méreg. Megint összesúgtak-búgtak, felmentek a királyhoz, s jelentették:

- Felséges királyunk, azt mondta nekünk az a fiú, tud ám õ még többet is.

- Ugyan bizony, hogy tudhat még ennél többet? - kérdezte a király.

- Hiszen mi sem hisszük - mondották a legények -, de nekünk azt mondta, hogy a király palotájától a piacig egy viaszhidat épít az éjen.

- No, ezt igazán szeretném látni - mondja a király -, mindjárt ideküldjétek azt a fiút!

Jõ a fiú, kérdi a király:

- Igaz-e hogy ezt meg ezt mondtad?

- Nem mondtam én semmit, felséges királyom.

- Csak ne tagadd, mert szél zúgatlan nem indul. Ha ma éjjel az én palotámtól a piacig viaszhidat nem építesz, bizony mondom, karóba kerül a fejed.

Kimegy a fiú nagy búsan, tûnõdik, évelõdik magában, már világgá is akar menni nagy bánatában. Hanem eszibe jut, hogy adott neki egy sípot a méhek királya is. Belefuvint a sípba, jön a méhek királya, s kérdi:

- Mit parancsolsz, édes gazdám?

Mondja, hogy mit parancsolt a király.

- Ó, te jó fiú - mondja a méhek királya -, csak nagyobb bánatod ne legyen! Eredj s aludj, a többit bízd rám!

Lefekszik a legény, s azzal a méhek királya összegyûjti, ami méh van a világon mind, s éjfélig felépítik a viaszhidat. Kinéz reggel a király az ablakon, látja a viaszhidat, s hanyatt esett nagy csudálkozásában.

Mérgelõdtek a legények, nem tudták már, hogy mihez fogjanak. Harmadszor is felmentek a királyhoz, s azt mondták:

- Felséges királyom, ez az inas már megint jártatja valamin az eszit. Azt mondta nekünk, hogy reggelre elhozza a tizenkét legerõsebb farkast.

Azt gondolták, hogy ezt már csakugyan nem tudja megtenni. Ha farkasokért megy, azok tépik össze, ha nem megy, akkor karóba kerül a feje.

- Küldjétek ide azt a fiút! - mondotta a király.

Fölmegy a fiú a palotába, kérdi a király:

- Igaz-e, amit rólad beszélnek?

- Nem szóltam én senkinek egy szót sem - mondotta a fiú.

- De ilyen-olyan ördöngös legénye, szél zúgatlan nem indul! Az ország gabonáját összehordottad, a palotámtól a piacig viaszhidat építettél, elhozd nekem reggelre a tizenkét farkast, mert különben halálnak halálával halsz meg.

De most búját sem mondotta a legény, gondolta magában: hozok én ide annyi farkast, amennyi katonája a királynak még nem volt. Belefuvint a sípjába, jön a farkas, kérdi:

- Mit parancsolsz, édes gazdám?

Mondja, hogy mit akar a király.

- Ne búsulj semmit - mondotta a farkas -, hozok én ide nem tizenkettõt, idehozom, amennyi farkas van a világon. Te csak vigyázz, amikor megérkezünk, ülj fel a hátamra, végy egy ostort a kezedbe, s hajts mindenkit, akit a szemed elõtt látsz.

Hát, uramistenem, úgy éjféltájban jönnek a farkasok rettentõ ordítással, de annyian jöttek, hogy a városban nem fértek. Ellepték a város határát, még azon is túl. Akkor felült a fiú a farkaskirály hátára, be a király udvarába, neki a farkasok a királynak, az udvarbéli népeknek, ki elszaladt, kit széjjeltéptek, senkit sem kíméltek, csak a királykisasszonyt.

Ezt a fiú mindjárt feleségül vette, elfoglalta az egész országát, õ lett a király, s még ma is él, ha meg nem halt.