Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A cigány a pokolban

Benedek Elek

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egy juhászlegény. Ennek a juhászlegénynek a kezére adtak a gazdák háromszáz juhot, s õrizte is becsületesen, de hiába õrizte, hiába volt nyitva a szeme éjjel-nappal, éjnek idején egy juh mindig eltûnt a nyájból. Éjféltájban a kutyák erõsen elkezdettek ugatni, de hogy ki tört a juhok közé, ki vitte el a juhot, annak a nyomára nem tudott jönni.

Búsult a szegény juhász, majd felvetette a búbánat, nem tudta, mit csináljon. Egyszer arra vetõdik egy cigány, s kérdi:

- Hát kend miért búsul?

- Hej, hogyne búsulnék, te móré, minden éjjel eltûnik egy juh a nyájamból, pedig a szememet sem hunyom be, a kutyák is ébren vannak. Észreveszik, amikor jön valaki, de látni nem látnak semmit, csak ugatnak. Én sem láttam még senkit, azt sem tudom: ember-e, vagy állat.

- Egyet se búsuljon kend - mondja a cigány. - Adjon egy marék túrót, majd megfogom én azt a tolvajt.

Ad a juhász túrót a cigánynak, bemegy a juhok közé, leül ott, s várja a tolvajt.

Egyszerre csak ugatni kezdenek a kutyák, szaladnak a juhok, ahányan voltak, annyifelé, de a cigány nem látott senkit, csak gondolta, hogy visz valaki egy juhot. Nagyot kiált a cigány:

- Állj meg hé, ne vidd el a juhot, elébb birkózzunk meg!

Abban a pillanatban csak elejébe szökik az ördög, s mondja neki:

- Hát én nem birkózom veled, te cigány, elõbb látni akarom, hogy mit tudsz.

Azzal felvett a földrõl két egyforma követ, az egyiket a cigány kezébe nyomta, a másikat meg úgy összemorzsolta, hogy olyan volt, mint a búzaliszt.

- No, morzsold össze te is - mondja a cigánynak.

- Hm, az semmi - mondja a cigány -, nézd csak, én levet sajtolok belõle.

Azzal elõvette a túrót, a kõhöz szorította, s az ördögnek szeme-szája tátva maradt, mert azt hitte, hogy a kõbõl csurog a lé.

- No, nyomj ki levet a kõbõl! - hetvenkedett a cigány.

Próbálta az ördög, szorította a követ, hogy majd megszakadt belé, de bizony abból egy csepp lé sem csurgott ki.

- Látom, hogy erõsebb vagy, te cigány - mondotta az ördög. - Gyere velem a pokolba, visszafizetem a juhok árát.

Lemennek a pokolba, be ott egy nagy fekete házba, keresztülmennek harminchárom szobán, hát a harmincharmadikban töviságyon, vasszegekkel bélelt párnán feküdött egy öregasszony: az ördögnek az anyja. Olyan öreg volt, hogy a szemét sem tudta felnyitni. Mondja az ördög:

- Na, édesanyám, adja ide a kincseskamra kulcsát, hadd fizetem vissza ennek az embernek a juhok árát, mert hétszerte erõsebb, mint én. Levet csurgatott a kõbõl, s én csak lisztet tudtam morzsolni belõle.

Mondja az öregasszony:

- Várj csak egy kicsit, elébb nyisd fel a szememet, hadd lássam azt az erõs embert.

Kihoz a másik szobából az ördög tizenkét darab mázsás emelõrudat, azzal a tizenkét rúddal feltámogatja az öregasszony szempilláit. Mikor az öregasszony meglátta a cigányt, nagyot kacagott.

- Mit, ez a hitvány cigány erõsebb volna, mint te? No, azt én nem hiszem. Bizonyosan megcsalt téged, próbáljatok egyebet. Addig oda nem adom a kamara kulcsát, amíg nem látom, hogy csakugyan erõsebb s ügyesebb, mint te.

Elszégyelli magát az ördög, hátha csakugyan igaza van az anyjának. Mondja a cigánynak:

- Gyere, móré, ki az udvarra!

Visz az ördög két karikás ostort, az egyiket a cigány kezébe nyomja, s mondja neki:

- No, lássuk, melyik tud nagyobbat rittyenteni!

Elébb az ördög rittyent, de akkorát, hogy megcsendült belé az egész világ, s a cigány hatszor vágódott hanyatt ijedtében.

- No, cigány, rittyents te most!

- Nem én - mondja a cigány -, míg jó erõs vasabroncsokat nem adsz.

Hoz az ördög egy jó csomó vasabroncsot, s a cigány abroncsolni kezdi a maga fejét.

- Mit csinálsz, cigány?

- Abroncsolom a fejemet, mert akkorát találok rittyenteni, hogy kettéhasad a fejem.

- Jaj, akkor abroncsold meg az én fejemet is! - könyörgött az ördög.

Hát jól van, a cigány egypár abroncsot a maga fejére tesz úgy könnyûszerûleg, aztán jó erõsen az ördög fejére kezdi húzni az abroncsot, szorítja, hogy csak úgy ropogott az ördög feje. Bezzeg elkezdett rimánkodni az ördög: inkább elhiszi, hogy erõsebb, csak ne abroncsozza meg a fejét.

Mennek vissza az öregasszonyhoz, s mondja az ördög, hogy mi történt, csak adja ide a kamarakulcsot, hadd fizesse vissza a juhok árát, mert különben a cigány elpusztítja õt s minden nemzetségét.

Nagyot kacag megint az öregasszony.

- Te gyáva, te, nem szégyenled magad?! Megcsal téged ez a cigány, hiszen még rittyenteni sem tudott volna. Próbáljatok egyebet.

Gondolja az ördög, bizony, bizony, igaza lesz az anyjának.

- Gyere ki csak, cigány, az udvarra, próbáljunk még egyet!

Kimennek az udvarra, az ördög felkap egy vasvillát, s mondja a cigánynak:

- No, cigány, vasvillát a kezedbe, hadd lássuk, melyik tud többet.

- Nem kell nekem vasvilla - mondja a cigány -, elég egy vékony nyárs is.

Hát jól van, az ördög a kezébe nyom egy vékony nyársat, aztán fölemeli a vasvillát, keresztül akarja szúrni a cigányt.

- Hohó - mondja a cigány -, nem így szokták a cigányt vasvillával leszúrni. Eredj a sövénynek a túlsó oldalára, én itt maradok az innensõ oldalán, aztán szurkálj a vasvillával a sövény hasadékán, én is szurkálok a nyárssal, majd meglátjuk, melyik kap több sebet.

Átugrik az ördög a sövényen, szurkálni kezd a vasvillával, de a villa ága mindegyre megakadott a sövényben, a cigány pedig a vékony, hegyes nyárssal összevissza szurkálta az ördögöt.

Visszamegy az ördög az anyjához, s mondja:

- Anyám, adja ide a kamarakulcsot, fizessük vissza a juhok árát, mert bizony még véremet veszi ez a cigány.

Mondja az öregasszony:

- Hozd az emelõrudakat, támogasd fel a szememet, hadd nézem még egyszer azt a cigányt.

Eléhozza az ördög a tizenkét emelõrudat, föltámogatja az anyja szemét. Nézi, nézi az öregasszony a cigányt, csóválja a fejét.

- Már én, fiam, nem tudom elhinni, hogy ez a hitvány cigány erõsebb legyen, mint te, hát próbálj vele most valami ügyeskedést. Ha abban is csúffá tesz, nem bánom, fizesd vissza a juhok árát.

- No, cigány, gyere, próbáljunk még egyet!

- Nem bánom én - mondotta a cigány.

- Hát a disznópásztorsághoz értesz-e? - kérdi az ördög.

- Értek én mindenhez - mondotta a cigány.

- Jól van, hát gyere a disznópajtába, lássuk, melyikünk tud több disznót kihajtani.

- Jó, jó - mondja a cigány -, hanem honnét tudjuk meg, hogy ki melyiket hajtotta ki?

- Az ám - mondja az ördög -, erre nem is gondoltam.

- Tudod mit? - mondja a cigány. - Te hajtod az egyenes farkúakat, én hajtom a göndör farkúakat.

Bemennek a pajtába, a cigány hamarosan kihajt harmincat, negyvenet, többet ki sem hajtott. Kiszól az ördög:

- Hát, te cigány, többet nem hajtasz ki?

- Elég ennyi nekem - felelt a cigány.

Az ördög egész nap kereste az egyenes farkú disznókat, de egyet sem talált. Bezzeg, hogy nem talált, mikor minden disznónak göndör a farka.

- No - mondja az ördög -, látom, cigány, hogy erõsebb is vagy, ügyesebb is vagy, gyere, hadd fizetem vissza a juhok árát.

Bemennek az öregasszonyhoz, mondja az ördög nagy búsan, hogy az ügyeskedésben is legyõzte a cigány.

- Jól van - mondta az öregasszony -, ha úgy van, amint van, fizesd meg a juhok árát. Hanem most már este van, ne ereszd el, hadd maradjon itt éjszakára.

Jó vacsorát adnak a cigánynak, vacsora után lefekszik, de nem tudott aludni, mert félt, hogy az ördög megcsúfolja.

Hát csakugyan hallja úgy fél füllel, hogy suttognak egymás közt az öregasszony meg a fia, s kivette a suttogásukból, hogy éjjel, amikor õ alszik, bejõ az ördög, s fejbe üti a tizenkét mázsás buzogánnyal.

"Hiszen csak gyere!" - gondolta magában a cigány. Felugrott az ágyból, egy darab fát fektetett a helyére, a feje helyére pedig egy vasfazekat, õ meg bebújt az ágy alá.

Jön az ördög, ráüt a tizenkét mázsás buzogánnyal a vasfazékra, hogy egyszeribe összelapult.

- Hé, hé - kiáltott a cigány az ágy alól -, ne simogasd a fejemet azzal a buzogánnyal!

Hej, uramteremtõm! még csak most ijedt meg igazán az ördög. Hát ennek a buzogányütés csak simogatás?

Ahogy megvirradott s fölkelt a cigány, mindjárt vitte a kincseskamarába, kimért egy zsák aranyat a juhokért.

- Nesze, cigány, vigyed.

Az ám, vitte volna a cigány, ha bírja. Mondja az ördögnek:

- Hallod-e, ördög, nem én hoztam ide a juhokat, a pénzt sem viszem el, hozzad te.

- Dehogy viszem, dehogy viszem - mondotta az ördög -, talán bizony hogy az atyádfiai agyonverjenek!

Azt hitte szegény ördög, hogy a cigánynak az atyjafiai mind olyan erõsek.

- Ne félj semmit! - mondotta a cigány. - Mikor hazaérünk, a fiaim elém szaladnak, s azt kiáltják: dádé, dádé! Addig még semmi baj sincs. Hanem, amikor azt hallod: dikhec, mi van a zsákban? - akkor szaladj, amerre látsz, mert különben vége az életednek.

Fölkapja az ördög a zsákot, s mintha éppen csak tollal lett volna kitömve, olyan könnyen vitte. Megérkeznek a cigány putrijához. Hát csakugyan szalad a sok purdé, vetik a cigánykerekeket nagy örömükben, s kiáltják: dádé, dádé! Mikor aztán meglátták a zsákot az ördög hátán, bezzeg az volt az elsõ szavok: dikhec, mi van a zsákban?

Hiszen az ördögnek sem kellett egyéb. Úgy ledobta a zsákot, hogy egyszeriben kirepedt, folyt belõle a szép sárga arany - s futott vissza a pokolba, hogy hátra sem nézett.

Mikor az ördög elszaladt, a cigány kifizette a juhásznak a juhok árát, a többin megosztoztak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.