Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A legszerencsésebb óra

Benedek Elek

Volt egyszer egy gazdag boltos, annak felesége és egy szép kicsi leánykája. Egyszer, mikor a dajka éppen ringatta a leánykát, hallja, hogy odakint az udvaron keservesen sír egy kisgyerek. Kiszalad, s hát csakugyan ott fekszik az udvaron egy esztendõsnek látszó fiúcska, nem volt mellette senki. Fölkapja a dajka a gyermeket, beviszi a szobába. Éppen akkor jõ be a gazdája, s kérdi:

- Hát ezt a gyermeket honnét hozád?

- Ez bizony, instálom, odakint sírt az udvaron, senki lélek nem volt mellette, s én behozám. Fogadja fiának az úr, elég gazdag, hál' istennek.

- Jól van - mondja a boltos -, hát csak dajkáld ezt is, majd meglátjuk, ha nagyobbra nevekedik, mi lesz vele.

Telik-múlik az idõ, nevekedik egymás mellett a két gyermek: a fiú és a leány, együtt játszadoztak, együtt tanultak, s egymást úgy szerették, mintha édes testvérek volnának. Mikor aztán akkorára nevekedtek, hogy a leány férjhez mehetett, a fiú házasodhatott, egyet gondoltak, egymás nyakába borultak, s mondták egy szívvel:

- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket.

Szépen kézen fogják egymást, bemennek a boltoshoz, s mondják, hogy mit akarnak.

- Ohó, nem addig van az - mondja a boltos -, nem azért neveltelek fel, hogy a leányomat neked adjam! Az én leányom gazdag leány, te pedig szegény legény vagy.

Hiába könyörögtek a fiatalok, a boltos nem engedett. Azt mondta a fiúnak:

- Egy föltétel alatt neked adom a leányomat. Nesze, adok neked egy vaspálcát, nem bánom, ha addig mégy is, míg ez a vaspálca el nem kopik, csak addig vissza ne fordulj, míg meg nem tudod, hogy ezeregy esztendõben melyik a legszerencsésebb óra.

Elmegy a szegény fiú nagy búval-bánattal, ment hetedhét ország ellen, s addig ment, mendegélt, míg a zöld császár országába nem ért. Gondolja magában, elmegy a zöld császárhoz, s ha nem egyéb, beáll nála szolgálatba.

Fölmegy a palotába, egyenesen a császár színe elé. Kérdi a császár:

- Hát te mi jóban jársz, fiam? Látom a képedrõl, hogy nagy bánatod van.

- Hej, hogyne volna, felséges királyom, mikor meg kellene tudnom, hogy ezeregy esztendõben melyik a legszerencsésebb óra. Ugyan bizony, ha meg nem sérteném, felséged nem tudja-e történetesen?

- Hát azt én honnét tudjam! - mondja a zöld császár. - Három hónapja hadakozok a török császárral, három hónap alatt nem volt egy szerencsés órám, honnét tudjam, hogy ezeregy esztendõben melyik a legszerencsésebb óra? Hanem menj el a vörös császárhoz, ez soktudó ember, talán megmondja neked. Ha elejébe kerülsz, kérdezd meg tõle azt is, mi az oka, hogy a legszebb almafám már három esztendeje egy almát sem termett.

Ment tovább a legény, meg sem állott, míg a vörös császár országába nem ért. Fölmegy a vörös császárhoz, az éppen a díványon ült, s elémondja, hogy mi jóban jár.

- Hej, fiam - mondja a császár -, nagy fába vágtad a fejszét, azt én is szeretném tudni, hogy ezeregy esztendõben melyik a legszerencsésebb óra. Látod, nekem is van egy kutam, már három esztendeje ásatom, mégsem ad vizet. Ha jártadban-keltedben megtudnád ennek az okát, nagy jutalmát kapnád. Azt tanácsolom neked, menj el a fekete császárhoz, az kilencven esztendõvel idõsebb, mint én, sok országot-világot bejárt, ezerannyit tud, mint én. Az talán megfelel neked.

Meg sem állott a legény, ment a fekete császárhoz. Fölmegy hozzá, elmondja a baját, elmondja azt is, hogy a zöld császár és a vörös császár mit szeretne megtudni. Azt mondja a fekete császár:

- No, fiam, sok országot-világot bejártam, de még máig sem hallottam, hogy melyik lehet ezeregy esztendõben a legszerencsésebb óra. Annak sem tudom elgondolni az okát, hogy a zöld császár almafája miért nem terem almát már három esztendõ óta, de még azt sem, hogy a vörös császár kútja miért nem ad vizet. Elég gondom van énnekem azonkívül is. A leányom hét esztendeje fekszik az ágyban, s a világ valamennyi csudadoktora nem tudja meggyógyítani. Hej, fiam, ha ezt megtudnád, bizony nagy jutalmát kapnád. Hát hallgass ide! Az erdõmön túl lakik egy barát, ez talán meg tudná mondani azt is, hogy melyik a legszerencsésebb óra, s azt is, hogy mivel lehetne meggyógyítani a leányomat, eredj, menj el hozzá.

Megy a legény, keresztülmegy az erdõn, s hát látja, hogy egy barát az erdõszélen fel s alá járkál, a hátán egy nagy kereszt. Odamegy hozzá, köszönti, a barát fogadja, de egy percig sem állott meg egy helyben, folyton-folyvást járt fel s alá. Kérdi a legényt:

- Mi járatban vagy, fiam?

Elmondja a legény, hogy mi mindent szeretne megtudni. Mondja a barát:

- Régi ember vagyok, fiam, éppen ezer esztendeje hordom hátamon ezt a keresztet, s az volna a legszerencsésebb órám, ha le tudnám tenni, de nem tudom. Bizony nem tudom megmondani neked, hanem menj el abba a városba, melynek Elkárhozott város a neve, ahol lakozik a gonoszak királya. Mikor a város kapuja elé érsz, az magától megnyílik elõtted, de meg ne irtózzál a szörnyû sötétségtõl, csak menj elébb-elébb, tapogatódzva, s balra a hetedik ajtón hét lakatra találsz. Ez az ajtó is megnyílik elõtted, s menj be, ottan lakik a gonoszak királynéja, az majd az urától megtudakol mindent, mert senki más nem tud ezekrõl a dolgokról, egyedül a gonoszok királya.

Elbúcsúzott a legény a baráttól, s meg sem állott, míg Elkárhozott város kapujához nem ért. Ott megnyílt a kapu elõtte, belépett a városba. De szörnyû sötét volt, egy lépést sem látott elõre, csak úgy tapogatott elébb-elébb, míg a hetedik ajtóhoz nem ért. Hát csakugyan ott volt rajta a hét lakat, s ahogy megtapogatja azokat, kinyílik elõtte az ajtó. Bemegy a szobába, ott van a királyné, köszönti:

- Adjon isten, jó napot, édesanyám!

- Szerencséd, hogy édesanyádnak szólítottál - mondotta a gonoszok királynéja -, mert különben szörnyû halálnak halálával halsz meg. Hát csak mondd elé, hogy mit akarsz, míg az uram hazajönne.

Elémondja a legény szép sorjában mind, amit akart, s akkor a királyné elbújtatta a kemence mögé, s mondta neki:

- Meg ne mozdulj, mert mindjárt jön az uram.

Jött is a gonoszok királya mindjárt, nagy zajjal, zakatolással, lármával, kérdezte a királynét:

- Ki van itt?

- Nincs itt senki, lelkem, uram.

- Hát ha nincs, hamar vacsorát, mert éhes vagyok.

Feladja a vacsorát a királyné, leülnek, esznek, vacsora után lefeküsznek. Ahogy lefeküdtek, a királyné mindjárt úgy tett, mintha elaludt volna, pedig nem aludott. Egy kevés idõ múlva megszólal, s mintha éppen álomból ébredt volna fel, mondja az urának.

- Jaj, lelkem, uram, édes uram, de csudálatos álmot láttam.

- Ugyan, bizony miféle álmot? - kérdi a király.

- Én biz' azt, hogy találkoztam a zöld császárral, s az elpanaszolta nekem, hogy a legszebb almafája már három esztendeje nem terem almát, s nem tudja: mi lehet az oka.

- Bezzeg hogy nem tudja - kacagott a király -, de én tudom. Mikor az a nagy háborúja volt a török császárral, s odavolt a háborúban, a gazdag emberek mind odahordták a pénzüket, a fa alatt ásták el, nehogy az ellenség megtalálja: annak a temérdek pénznek a rozsdájától nem terem az almafa.

A legény ezt jól megjegyezte magának a kemence mögött, a királyné pedig megint úgy tett, mintha elaludott volna. Aztán egy kevés idõ múlva ismét felébredt, s elkezdett beszélni:

- Jaj, lelkem, uram, alszik-e?

- Nem én, mi bajod megint?

- Ó, csak hallgasson ide, milyen csudálatos álmot láttam ismét! Találkoztam a vörös császárral, s elpanaszolta nekem, hogy három esztendeje éjjel-nappal ásatja a kútját, s mégsem ad vizet. Mi lehet oka ennek? Aztán találkoztam a fekete császárral, az meg azt panaszolta, hogy a leánya hét esztendeje fekszik, s nem tudják meggyógyítani.

Mondja a gonoszok királya.

- Már igazán csudálatos álom, de én tudom, hogy miért nem ad vizet a vörös császár kútja. Azért, mert két rosszlelkû leánya van, s attól a két rosszlelkû leánytól vesznek példát az alsóbbrendû leányok is. Azért nincs víz abban a kútban, mert Isten a rossz életû emberek elõtt elzárja a vizet. Csak küldené a leányait a poklok fenekére, neki is jobb dolga lenne, s a kútjában is víz fakadna. A fekete császár leányának is tudom, mi a baja. Nehéz beteg volt, papot hívattak, a pap meggyóntatta, ostyát adott be neki. De azután is nagy volt a szenvedése, hívatták a doktort, az hánytatót adott neki, s a leány kihányta az ostyát. Ha ezt az ostyát meg tudnák találni, s újra bevenné, attól egyszeriben meggyógyulna.

Erre a királyné úgy tett megint, mintha elszenderült volna. De egy kevés idõ múlva elkezdett hánykolódni az ágyában. Kérdi a király:

- Mi bajod, tán megint álmot láttál?

- Láttam bizony, uram, láttam, csudálatos álmot láttam.

- No de most már - mondotta a király - addig több álmodat meg nem fejtem, míg valaki jót nem húz reám.

Egyéb sem kellett a legénynek, kiszökik a kemence mögül, kezében volt a vaspálca, odamegy a királyhoz, s jót húz a hátára.

- Ejnye, de jólesett - mondja a király -, áldja meg az Isten, akárki volt. Üss egyet a feleségemre is!

Jól van, üt a legény egyet a királynéra is. Ím, halljatok csudát, mi történt; abban a pillanatban megvilágosodott az Elkárhozott város. Nagy kedve kerekedett a királynak, s mondta a legénynek:

- No, te legény, neked köszönhetem, hogy a városom megvilágosodott, annyi kincset vihetsz el, amennyit csak elbírsz. Adok melléje még egy aranykoronát is.

Mondja a legény:

- Hát ha olyan jó kedve van, felséges királyom, fejtse meg az én álmomat is.

- Mondjad bátran, miféle álom volt.

- Hát - mondja a legény -, hol, merre, nem tudom, erdõ szélén sétáltam, s ottan egy öreg barátot láttam, aki ezer esztendeje hordja a hátán a keresztet, s nem tud attól megszabadulni. Vajon mi lehet ennek az oka, s vajon hogy tudna ettõl megszabadulni az a barát?

- Hej, nagy oka-foka van annak - mondja a király. - Egyszer, mikor Jézus Krisztus a Földön járt, bement abba a kápolnába, hol a barát misézett. De a barát nem igaz lélekkel misézett, s Jézus Krisztus megszólította:

- Nem úgy mondják a misét, barát.

A barát nem ismerte meg Jézust, s visszafelelt neki:

- Én csak jobban tudom, mint kelmed, hogy' kell misézni!

- No, ha jobban tudod - mondta Jézus -, ím, a hátadra teszem ezt a keresztet -, s mindjárt rá is tette. - Hordjad a hátadon mindaddig, amíg valaki azt nem kiáltja neked: elég volt!

- Hát azt meg tudná-e mondani - kérdezte a legény -, hogy melyik lehet a legszerencsésebb óra ezeregy esztendõben.

- No, hallod-e - mondotta a király -, hát még azt sem tudod? Hát melyik óra volna, ha nem az, mikor Jézus Krisztus született! Annak éppen most ezeregyedik esztendeje.

Na, most éppen eleget tudott a legény. Megköszönte a királyné nagy jóságát, a királynak is a temérdek sok kincset, koronát, s aztán indult visszafelé. A király még katonákat is adott melléje, s azt is jól lelkére kötötte, hogy ha valahol meglátná azt a barátot, s meg akarná szabadítani a kereszttõl, jó messzirõl kiáltsa neki, hogy: elég volt, különben a kereszt az õ hátára kerül.

Elmegy a legény, elõször is a baráttal találkozik, s mikor mellette állott, nem szólt semmit, hanem elment jó messzire, s onnan kiáltotta: Elég volt! Abban a pillanatban leesett a kereszt a hátáról. Aztán ment a fekete császárhoz, s elmondta, hogy mi a baja a leánynak. Egyszeriben hívatták a papot, megkeresték az ostyát. Azt a pap ismét beadta a királykisasszonynak, s mindjárt egészséges lett. De bezzeg megörült a fekete császár! Nagy örömében egy szekér aranyat adott. Aztán ment a vörös császárhoz, s mondta a legény:

- Felséges császárom, nem lesz a kútjának addig vize, míg az ördögök el nem viszik a két leányát, mert mind a kettõ gonosz lelkû.

- Bizony, ha azok, vigyék is az ördögök! - kiáltott a király. S abban a pillanatban beugrott a szobába tizenkét ördög, fogták, vitték a két királykisasszonyt. Hát uramteremtõm! a kútból csak úgy ömlik-folyik a víz. Adott a vörös császár is a legénynek egy szekér aranyat, s úgy ment tovább a zöld császárhoz. Elmondja annak is, hogy miért nem terem az almafa.

Hát csakugyan az alja tele volt temérdek pénzzel. Kiszedik a pénzt a fa alól, s ím, abban a pillanatban virágzott az almafa. De úgy megörült ennek a király, hogy nagy örömében hat szekér aranyat adott a legénynek, s katonákat melléje: úgy ment haza a boltos városába. Bemegy a boltos udvarába a sok arannyal, aranyos-bársonyos gúnyában. Bezzeg nem ismerte meg sem a boltos, sem a boltosné, de megismerte a boltos leánya. Egymás nyakába borulnak, ölelik-csókolják egymást. De már erre a boltos is megismerte, s ahogy látta a tenger pénzt, bezzeg hogy más szemmel nézte. Elémondja a legény, hol járt, merre járt, s mikor mindent elmondott, mondja a boltosnak:

- No, édesapám megtudtam azt is, hogy melyik a legszerencsésebb óra ezeregy esztendõben. Az, amelyik napon Jézus Krisztus született.

De bezzeg megörült a boltos, s mondta a legénynek:

- Látod-e, fiam, ezért is érdemes volt ezt a nagy utat megtenni.

Egyszeriben papot hívtak, nagy lakodalmat csaptak, hét nap s hét éjjel szólott a muzsika, folyt a bor s mindendenféle jó lé.

Holnap legyenek a ti vendégeitek!