Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A parázs

Benedek Elek

Volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Szegények is voltak, öregek is voltak, csak úgy tengõdtek-lengõdtek egy napról a másra.

Mondja egyszer az asszony az urának:

- Menjen el kend a bíróhoz, az gazdag ember, hátha adna egy fazék lisztecskét.

Elmegy a szegény ember, lisztet kér a bírótól Isten nevében, de a bíró azt mondja:

- Isten nevében nem adok, hanem csak kölcsönbe, holnap hozza meg.

Mit volt mit tenni, a szegény ember fogadta, hogy holnap meghozza a lisztet, ha a föld fenekébõl is.

No, hazaviszi a lisztet, s az asszony fõzéshez, sütéshez akar látni, de tûz nem volt.

- Menjen, hozzon már egy kevés parazsat is valahonnét - mondja az urának.

Kiüríti a szegény ember a lisztet a fazékból (annál több fazék nem is volt), s megy végig az utcán, de akkor már minden háznál sötét volt, sehová sem mehetett be. Egyszer csak tûzvilágot pillant meg az utca végén, megy arrafelé, de bizony a tûz sokkal messzebb volt, mint ahogy látszott. No, mindegy, addig ment, amíg a tûzhöz nem ért. Hát egy õsz öregember ült a tûz mellett, sokkal, de sokkal öregebb, mint õ. Fehér volt a szakálla, mint a hó, s éppen övig ért. Köszönti az õsz öregembert:

- Adjon isten jó estét, öregapám!

- Adjon isten, fiam! Mi jóban jársz?

- Tûzért jöttem, öregapám. Ad-e egy fazék parazsat?

- Hogyne adnék, fiam, mikor látom, hogy szegény ember vagy.

A szegény ember színig töltötte a fazekat jó eleven parázzsal, megköszönte az õsz öregembernek, azzal nyugodalmas jóccakát kívánt neki, s elment haza.

Mindjárt tüzet gyújtottak, s ami parázs megmaradt, a fazékban hagyták, s azonmódúlag az ágy alá tették, hogy másnap reggel is tüzet gyújthassanak.

Hát, uramteremtõm, reggel, amikor fölkelnek, mit látnak a fazékban! Csupa arany meg ezüst volt a parázs helyett! De bezzeg szaladt a szegény ember a boltba, vett egy zsák lisztet, s mindjárt megvitte a bírónak a kölcsönt.

Csodálkozott a bíró, hogy ilyen pontosan megvitte a szegény ember a kölcsönt. Szerette volna, ha nem viszi meg, mert akkor a lisztért elvette volna a szegény ember házacskáját!

Kérdi a szegény embertõl:

- Hát kend hol kapott lisztet?

- A boltban.

- S hát a pénzt hol kapta?

A szegény ember egyet sem hímezett-hámozott, elmondta, hogy s mint járt. Hiszen egyéb sem kellett a bírónak. Csak azt várta, hogy beesteledjék, ment õ is ahhoz a tûzhöz: vitt magával egy fazekat is.

Hát csakugyan ott ült a tûz mellett az õsz öregember. Köszönti a bíró:

- Adjon isten, jó estét, öregapám!

- Adjon isten, fiam! Mi jóban jársz?

- Tûzért jöttem, ha adna.

- Töltsd meg fiam a fazekadat, van itt elég.

Bezzeg hogy megtöltötte a bíró a fazekat színültig, jó dombosan, s betette a fazekat az ágy alá. De még a reggelt sem tudta megvárni, hajnal hasadtakor bekukucskált az ágy alá, hadd lám, tele van-e arannyal s ezüsttel a fazék.

Azám, tele volt - pernyével.