Multilingual Folk Tale Database


Information

Author: Benedek Elek - 1894

Original version in Hungarian

Country of origin: Hungary

Translations

There are no translations available for this story

Add a translation

A bika

Benedek Elek

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egy szegény ember, annak a szegény embernek felesége s hét gyermeke. Hej, Istenem, volt gyermek elég, de bezzeg kevés a harapnivaló! A szegény ember éjjel-nappal dolgozott, hullatta véres verejtékét, csakhogy legalább a száraz kenyér ki ne fogyjon az asztalfíából, s merthogy erre Isten meg is segélte, sohasem zúgolódott. Hanem az asszony - no, az sokat zúgolódott, békételenkedett a sok gyermek miatt, s egyszer nagy keserûségében fel is fohászkodott az égre: bárcsak az Úristen elvenné a gyermekeket! Hallotta ezt a szegény ember, s erõsen megbotránkozott.

- Asszony, asszony, mit beszélsz! Vigyázz, mert megver az Isten!

Na, nem is telt belé egy hét, meghal egy gyermek, s még jóformán el sem földelik azt, meghal egy másik is.

Bezzeg sírt-rítt az asszony, a haját is tépte szörnyû bánatában, s jajgatott keservesen:

- Jaj, Istenem, Istenem, de megvertél!

- Látod, asszony, látod, ugye megmondtam?! - kesergett a szegény ember.

Az már igaz, hogy nem ver az Isten bottal, mert még abban az esztendõben meghalt egy gyerek: most már csak négy volt a hétbõl.

De emberi szó ki nem tudja mondani a szegény asszony szívének bánatát. Aztán hogy még nagyobb legyen Isten büntetése, annyi pénzök sem volt, amivel koporsót s szemfödõt vegyenek a halottjuknak. Ment a szegény ember ehhez is, ahhoz is, hogy adjanak pénzt, de nem kapott sehol. Nem adott még a leggazdagabb ember sem, pedig annak annyi pénze volt, hogy vetette föl.

Mit volt mit nem tenni, a szegény ember karjára vette a halott gyermeket, kivitte a temetõbe, s gödröt ásott neki. Gondolta magában: mindegy a halottnak, akár koporsóban, akár koporsó nélkül fekszik a föld alatt, így is, úgy is porrá lesz...

Ássa, ássa a sírt a szegény ember, s hát egyszerre csak nagyot csendül-kondul az ásó. Nézi, mitõl csendül-kondul, s ím, egy rengeteg nagy üst van a földben, s az üst színültig tele arannyal. Kiveszi az üstöt, a gyermeket szépen elföldeli, aztán megvárta, míg besötétedik s akkor hazacipelte az üst aranyat.

De hiába ment haza sötét este, az a gazdag ember, kinek annyi pénze volt, hogy majd felvetette a tenger arany s ezüst, s mégsem adott egyet koporsóra, szemfödõre, valahogy megneszelte a dolgot, s mindjárt arra fordult az esze, hogy okkal-móddal, furfanggal, s ha úgy nem lehet: erõvel is elvegye a szegény embertõl az aranyat. Éppen aznap nyúzatta meg a bikáját a gazdag ember, s mit gondolt, mit nem, magára húzta a bõrt, úgy ment a szegény ember ablakára rettentõ nagy bömböléssel. Ott a szarvával bedöfte az ablakot, s beszélt elváltoztatott hangon:

- Böm, böm, add ide az üst aranyat! Böm, böm, ördög vagyok, ha nem adod az aranyat, viszlek a pokolba!

Hej, megijedt a szegény ember, hogyne ijedt volna meg, s az üst aranyat a bika szarvára akasztotta.

- Nesze, ördög, vigyed!

A gazdag ember elszaladt az üst arannyal, azazhogy mit mondok, nem szaladt bizony, csak támolygott elébb, elébb, mert az üst lehúzta a szarvánál fogva, hogy az orra majd a földet verte. Négykézláb mászott be a házba, ott elnyúlt a szoba földjén, s jajgatott:

- Jaj, jaj, vegyétek le ezt az üstöt!

Volt a gazdag embernek hat erõs fia, mind a hat megragadta az üstöt, próbálták külön, próbálták együtt, de nem tudták az üstöt levenni.

Mit volt mit nem tenni, odahívatták a szegény embert, hátha az le tudja venni.

Bezzeg hogy a szegény ember csak hozzányúlt, s az üst egyszeriben levált. No, ha levált, nem is hagyta nekik, szaladott haza nagy örömmel. Hanem a gazdag ember csak jajgatott tovább:

- Jaj, jaj, húzzátok le rólam ezt a bõrt. Mint a vas, úgy szorítja a testemet.

Megfogták a legények, húzták a bõrt, de húzhatták, úgy odaragadott a gazdag ember testéhez, hogy az egész falu sem tudta volna lehúzni.

S hát egyszerre csak, Uram, Jézus, ne hagyj el! - felugrott a gazdag ember, bömbölt rettentõen, a szarvával meg öklelõdzött: valóságos bika lett belõle. Kiszaladt a házból, végig az utcán, ki a faluból, s úgy elszaladt, hogy többet sohasem látták.